Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Úgy tûnik, hogy egyelõre kapufát rúgott Gyurcsány

Nagy Gábor

2016.08.13. 12:58

Egy ideig biztos nem lesz baloldali összeborulás, Gyurcsány piedesztálra emelése pedig fel sem merült.
Sem a 0,000000000001 százaléknyi támogatóval rendelkező Együtt, sem pedig a szocik nem közösködnének Gyurcsány Ferenccel.

Gréczy Zsolt a Magyar Időknek elmondta, hogy a DK olyan közös programot szeretne elkészíteni, amelyről a választók is úgy gondolják, hogy kiutat jelenthet a jelenlegi "válságból".

A közös program nem az első lépés, így ez időszerűtlen felvetés. Rá­adásul a DK az egykulcsos adó pártján van, ami az Együtt szerint igazságtalan, és a munkaerő-piaci válság megoldására sem válasz."

– ezt már Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke nyilatkozta a lapnak. A pártelnök hangsúlyozta: az ellenzéknek most az előválasztás versenyére, a Fidesz utáni Magyarország programjainak összemérésére van szükség. Véleménye szerint a győzelem tehát csak akkor lehetséges, ha a választók előzőleg eldönthetik, hogy az ellenzéki víziók közül melyik hiteles.

Az emeszpé sajtófőnöke a Magyar Időknek szintén hangsúlyozta: nem lehet ugyanakkora blamát (ti. néhány hónap alatt bármiféle megállapodást, programegyeztetést, jelöltválasztást) előidézni, mint amit 2014-ben műveltek.

Molnár Gyula elnök már lerakott egy menetrendet. Ennek legfontosabb eleme, hogy az MSZP idén elvégzi azt a munkát, amelynek eredményeként meglesznek az országgyűlési jelölti aspiránsok."

– mondta a lapnak Nyakó István.

A szóvivő szerint biztos lesz szó az együttműködésről, közös programról; de ez egy ideig még várat magára. A Magyar Idők felidézte, hogy a korábbi tervek ellenére Gyurcsány még nem zárta le a nyár elején meghirdetett "Sokak Magyarországa" című program társadalmi vitáját. Persze, ez semmit sem jelent, hiszen a pártelnök szinte sportot űz a programalkotásból (100 lépés, az Új Magyarország, az Új egyensúly, a Zászlóshajó, a Munka, tudás, tulajdon és a Megegyezés elnevezésű akciótervek), és sokak szerint csak ezekkel tartja fent magát a víz tetején.

Úgy tűnik, a pénteki lelkesedés egyelőre kapufát ért a déká számára!

(Magyar Idők)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Milák Kristóf bearanyozta Márton Richárd ezüstérmét az Eb-n

Milák Kristóf bearanyozta Márton Richárd ezüstérmét az Eb-n

Milák Kristóf megvédte Európa-bajnoki címét 200 méter pillangón, mögötte barátja, klub- és edzőtársa, Márton Richárd ért célba a római Eb-n. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka 200 vegyesen akart vigasztalódni, miután nem jutott döntőbe 400-on. Sajnos, nem csupán néhány évvel korábbi időeredményétől maradt le, de a középdöntőben is jobban úszott, nem csoda, hogy csak a 8., míg Sebestyén Dalma 7. lett.

Soros ügyésze marad, Bostonban tombol a transznemű őrület

Soros ügyésze marad, Bostonban tombol a transznemű őrület

Egy vatikáni felmérésben pedig már úgy is nyilatkozhat az ember, hogy non bináris....

A török csendőrök migránsokat tuszkolnak át a görög határon

Nótisz Mitarákisz görög bevándorlásügyi miniszter kedden azzal vádolta meg a török hatóságokat, hogy migránsokat kényszerítenek át az Évrosz határfolyón görög területre.

Kifogyóban a Pride után a majomhimlő elleni vakcina

Nagy-Britanniában Brighton városában a jelentések szerint nem sokkal a városi Pride-felvonulás után felfüggesztették az oltások beadását, mivel a készletek krónikusan fogyóban vannak.

Egy vatikáni felmérésben választhatsz, hogy non-bináris vagy-e

Egy új vatikáni kérdőív egy harmadik lehetőséget is kínál a válaszadóknak nemük megadásakor, nevezetesen: férfi, nő és egyéb.

Borgula nem érti: miért tűrik még meg a magyarok Orbánt?

Borgula nem érti: miért tűrik még meg a magyarok Orbánt?

A hivatásos értetleneket az ember leggyakrabban már mosolyogva szemléli. Akik nem tudják elképzelni, hogy miért nem lázad a magyar, mikor az újságban azt olvassa, hogy ilyen rossz meg olyan rossz a helyzet. Szerintük az embereknek már régen éhen kellett volna halni például a hatalmas infláció okozta szegénységtől és még mindig élnek. Hogy van ez?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére