Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének

888.hu

2019.08.23. 13:40

Továbbra sem hisznek a civilek a baloldal pécsi polgármesterjelöltjének: a Civilek a Mecsekért Mozgalom sajtóközleményt adott ki a Pécsi Tudományegyetem szakértőinek korábbi tudományos állásfoglalásával a Pannon Hőerőmű által 2008 és 2015 között végzett erdőégetéssel kapcsolatban. A vállalat akkori vezetője, Péterffy Attila regnálása alatt mintegy 3 millió tonna fát égettek el a civilek szerint.

A PécsMa.hu beszámolója szerint Vicze Csilla, a Civilek a Mecsekért Mozgalom szóvivője közleményében részletesen leírja, szerinte milyen módon károsította meg a baloldal polgármesterjelöltje még a Pannon Hőerőmű igazgatójaként a természetet, számokkal alátámasztva, illetve egy olyan állásfoglalással, melyet még 2007-ben jegyzett hat szakember, akik a PTE Biomassza-projektben dolgoztak.

Ebben az állásfoglalásban az ökológusokból és fizikusokból álló csapat egyöntetűen aggályát fejezte ki a Hőerőmű működését illetően, megállapították, hogy a kazánok évente 420 ezer tonna fát tüzelnek el.

Forrás: PécsMa.hu

Mint ismert, Péterffy nyáron előadást tartott, melyben kifejtette, büszke arra, amit a Pannon Hőerőmű vezetőjeként elért.

Vicze Csilla korábban elmondta, a Civilek a Mecsekért Mozgalom és a Civilek a Zengőért Mozgalom hiába kérte 2009-ben, 2011-ben és 2012-ben is levélben a famennyiség minőségi, mennyiségi és származási helyének ellenőrzését, hogy a beléptetés kontrollját szúrópróbaszerűen biztosítsák, ezt Péterffy soha nem engedte meg.

A baloldali jelölt egyébként a legutóbb a civil kritikákra, és az ezzel kapcsolatos kérdésekre nem reagált érdemben, hanem a saját internetes oldalát ajánlotta, valamint lekezelő módon arra utalt, hogy a mecseki erdőkért aggódó civilek még számolni sem tudnak, így nem lehet velük tárgyalni.

A Civilek a Mecsekért Mozgalom sajtóközleménye:

„Péterffy Attila a hőerőmű tevékenységéről adott hamis tájékoztatásával kapcsolatos 3. CMM sajtótájékoztató:

Röviden összefoglalva az eddigi sajtóközlemények tartalmát, fontosnak tartjuk, hogy tudják a pécsiek az alábbiakat:

A Civilek a Mecsekért Mozgalom a Civilek a Zengőért Mozgalommal összefogva 2008 novemberétől 2013 májusáig rendszeresen fórumokat szervezett a régió, de főként a Mecsek erdeinek a hőerőmű kazánjaiban történő beáldozása miatt szakértők, tudósok, az erdészet, a hőerőmű vezetőinek meghívásával, Dr. Illés Zoltán környezetvédelméért felelős államtitkár, máskor Dr. Bencsik János energetikai államtitkár előadásaival.

A CMM így joggal élhet kritikával Péterffy Attila a hőerőműben a vezérigazgatói tevékenységéről adott önmagát fényező nyári előadásáról, amikor tény, hogy a hőerőmű óriási mennyiségű megrendelése tömeges fakitermelést generált, a régió erdeinek pusztítását eredményezte a francia tulajdonban levő cég évi többmilliárdos osztalékszerzése érdekében...

Péterffy Attila, 2008-2015-ig a Pannon Power Zrt. vezérigazgatójaként durván 3.000.000 tonna (!!!) fát égetett el a hőerőmű kazánjaiban elsődlegesen villamosenergia-termelés céljával 25%-30%-os hatásfokkal!

A Pécsi Tudomány Egyetem tudósai önkormányzati felkérésre 2008. március 7-én tartott előadásukra felmérték, hogy a hőerőmű óriás kazánjai évi 420.000 tonna fát nyelnek el. Igy Péterffy előadása erősen csúsztató, amikor csupán évi 20-22.000 tonna hengeres tűzifa elégetésével téveszti meg a pécsieket. Csupán a Mecsekről beszél, valójában az egész régióból szállítottak fát, ezt „elfelejti” bevenni az évi faanyag mennyiségébe.

1./ Péterffy szerint – aki 2008 és 2015 között volt a hőerőmű vezérigazgatója – a Pécsi Hőerőműbe beszállított hengeres fa hibás, alacsonyabb minőségű tüzelőanyag volt, a »silányabb« minőségű fát szállították az erőmű kohójába. Ezen állítását a volt vezérigazgató semmivel sem tudja bizonyítani, sőt az ellenkezője valószínűsíthető, mivel a CMM és CZM szóvivői hiába kérték 2009., és 2011. és 2012. évben írt leveleikben az erőműben elégetésre kerülő famennyiség minőségi, mennyiségi és származási helyének ellenőrzésének lehetőségét, a beléptetés kontrollját szúrópróbaszerűen biztosítsák, Péterffy Attila mint a hőerőmű akkori vezérigazgatója a beszállított FA MINŐSÉGÉT, MENNYISÉGÉT, SZÁRMAZÁSI HELYÉT SOHA NEM ENGEDTE LEELLENŐRIZNI, NEM ADOTT LEHETŐSÉGET az Aarhusi Egyezménnyel ellentétesen a SPONTÁN CIVILKONTROLLRA!

2./ Dr. Illés Zoltán volt környezetvédelmi államtitkár Dr. Vicze Csillának írt 2010 augusztusában a hőerőmű tevékenységére, támogatására vonatkozó kérdéseire a már 2019. július 30-án a 2. sajtóközleményben csatolt válaszlevele szerint:

»A Magyarországon kitermelt tűzifa nagy erőműben történő elégetését gazdasági, környezetvédelmi és természetvédelmi szempontok alapján nem tekintjük zöld energiának.« (Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelemért felelős államtitkárának, Dr. Illés Zoltánnak már csatolt levele szerint.)

Tehát ne nevezzék zölderőműnek az 50 MW és 35 MW teljesítményű óriás kazánokat.

Az államtitkár szakmai álláspontjával ellentétesen Péterffy előadásában a hőerőművet zölderőműnek állítja be. Illés Zoltán álláspontját támasztja alá az a tény, hogy a francia tulajdonos (VEOLIA) hazájában már a 12 MW feletti biomassza tüzelésű erőmű sem kap támogatást.

3./ Péterffy a szalmatüzelésű 35 MW teljesítményű kazán beüzemelését hőstettként állítja be, pedig az évi 240.000 tonna szalma eltüzelése a régió termőföldjeit szipolyozza ki, így a talajerő-gazdálkodásnak súlyosan árt: mivel a szalma nem kerül vissza a földbe, kizsigerelik azt, és csökken a talaj tápanyagtartalma, rosszabbodik a talaj szerkezete. Ezért rosszul járnak a rövid távú pénzszerzésben gondolkodó mezőgazdasági termelők, akik eladják a szalmát a földjeikről, amikor a termőföldnek ezen szervesanyag-tartalomra iszonyúan szüksége lenne továbbá a légköri szén megkötésére. A hőerőmű kohói felzabálják a régió lágyszárúinak durván 10%-át, évi 240.000 tonnát, amelyre pedig a mezőgazdaságnak hosszú távon óriási szüksége lenne. Az is abszurd, hogy a növények eltüzeléséből nyert energia nagy részét nem a környéken élők használják fel, hiszen ezen energiából nyert áramot az országos hálózatba küldik, és külföldre is értékesítenek az energiából.

Már 2007-ben a szalmatüzelésű kazán beindítása előtt a PTE tudósai, Dr. Kiss Tibor közgazda, Dr. Borhidi Attila ökológus, Vér Csaba fizikus, Csete Sándor ökológus, Dr. Német Béla fizikus, Dr. Sánta Imre fizikus, a PTE Biomassza-projekt szakértői óva intettek mellékelt állásfoglalásukban a biomassza észszerűtlen felhasználásától:

Állították:

Félő, hogy ha nem sikerül kellő időben az energetikai ültetvényről faaprítékot előállítani, kellő mennyiségben és minőségben, akkor az apríték jelentős hányada a »tüzelőanyag ellátásának problémái esetére« fenntartott hengeres tűzifából fog származni, ami a régió erdőit további profitgenerálta nyomás alá helyezi, és a jelenlegi szabályozási-ellenőrzési fegyelem lazasága miatt ellenőrizhetetlen erdőpusztításokat eredményezhet. Mindezeket átgondolva a konzorcium szakértői annak a meggyőződésüknek adnak hangot, hogy a biomassza-alapú energiatermelésbe beruházók számára javasolandó stratégia a helyi léptékben mikrorégiókban való gondolkodás és tervezés.

Tehát Péterffy igazgatósága alatt a szalmatüzelésű kazán beüzemelése árt a régió környezetének: így hőerőműben kitermelt energia: NEM ZÖLDENERGIA! NEM KÖRNYEZETBARÁT! És NEM FENNTARTHATÓ! – így nem lehet annyira büszke rá!

Hogyan higgyünk ezután neki?”

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Svájc magához csatolná Ausztria egyik tartományát

A területi változás a helyieknek sem lenne ellenére.

Olyan a kutya, amilyen a gazdája

Gyakoribb a túlsúlyos kutya a kövér gazdiknál, mint a normál testsúlyú kutyatulajdonosoknál – derítette ki a Koppenhágai Egyetem állatorvosainak kutatása.

Szijjártó: a keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában

A keletről érkező beruházásoknak nagy szerepük volt a magyar gazdaság dimenzióváltásában, amelynek eredményeként az egyszerű termelésorientáltságról át tudott állni a technológiai újdonságok által működtetett gazdaságra – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Denso Gyártó Magyarország Kft. székesfehérvári logisztikai központjának pénteki átadóünnepségén.

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

Megint nagyon ötletes kampánnyal állt elő az FPÖ | VIDEÓ

A legutóbbi osztrák választáshoz hasonlóan ismét egészen szórakoztató kisfilmmel kampányol az Osztrák Szabadságpárt.

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

Országszerte Fidesz-győzelem várható, de sok múlhat a mozgósításon

A 2014-es, a 2018-as és a 2019-es szavazások eredményei, illetve a közvélemény-kutatási adatok, valamint a helyi erőviszonyok feltérképezése alapján a Fővárosi Közgyűlés mellett a megyei közgyűlésekben, a 23 megyei jogú városban, a tízezer fő feletti városokban és a kistelepüléseken is a Fidesz-KDNP elsöprő győzelme várható az október 13-i önkormányzati választáson- derül ki a XXI. Század Intézet elemzéséből.

Beteg a világ

Beteg a világ

Nagybeteg. Hatalmas a probléma. Most azonban nem a globális felmelegedésre vagy a klímaváltozásra gondolok mint a Földünket pusztító legnagyobb veszélyre. Vagyis igen, de másképp. Vizsgáljuk meg ezt a témakört úgy, hogy kilépünk a liberális idiotizmus szűkre szabott keretei közül. Véleményem szerint ugyanis a progresszívnek csúfolt értelmiség gondolatai lassan jobban károsítják a bolygónkat, mint Argentína teljes szarvasmarha-állománya.

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Zárt kapus büntetést kapott a magyar válogatott a szlovákok elleni meccsen történtek miatt

Az október 13-án sorra kerülő Azerbajdzsán elleni mérkőzésen nem lehetnek nézők.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére