Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tovább durvul a helyzet Gyurcsány vagyonnyilatkozatával kapcsolatban

Fodor-Horváth Zsófia

2020.02.13. 13:50

Amióta kiderült, hogy gond van Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatával, több magyarázat is napvilágot látott a DK oldaláról, de még mindig nem sikerült tisztázni több mint egymilliárd forint útját.

A DK elnöke korábban azzal magyarázta bajos pénzügyeit, hogy 100 milliót költöttek el az elmúlt években a budai házuk felépítésére. Az Origo azonban járt a helyszínen, ahol kívülről semmi változást nem lehetett tapasztalni. Ez pedig csak azt jelentheti, hogy a házat belülről újították fel, vagyis ha ebben az esetben 100 millióval kell elszámolniuk, az a 481 négyzetméteres házuk alapján több mint 200 ezer forintos felújítást jelent négyzetméterenként.

A Világgazdaság korábbi kalkulációja szerint Gyurcsánynak havonta legalább 23 millió forintot kellett költenie az elmúlt négy évben, más nem magyarázhatja az 1,1 milliárd forint tisztázatlan útját.

A DK magyarázkodása szerint Gyurcsány 300 millió adót és közterhet fizetett, miközben Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában is van még 200 millió, a szemlőhegyi házuk felújítására 100, a kötcsei birtokukra szintén 100 milliót költöttek. Erre jön még rá gyerekeik taníttatása, ami 70 milliós összeg, ráadásul lakást is vettek nekik, ami plusz 80 millió, a költekezés mellett pedig jótékonykodtak is: civil szervezeteknek és a DK-nak is fizettek 70 milliót, amiből állítólag jutott még a nehéz helyzetű családoknak is valamennyi.

A DK magyarázkodása elsőre teljes körűnek tűnne, de ha utánaszámolunk, láthatjuk: még így is hiányzik százmillió forint az elszámolásból, ez ugyanis csak 920 millióra jön ki. Azt is figyelembe kell venni, hogy a 920 millió forintba Gyurcsány Ferenc a 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adót is beleszámolta, amit viszont maga az Altus fizetett ki – így pedig félmilliárd forint hiányzik továbbra is.

Az egyértelmű hiány és az óriási összegek útjának tisztázatlansága miatt már vagyonnyilatkozat-tételi eljárás indult a Böszme ellen.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére