Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Thürmer szerint az ellenzékben már egyedül csak a Munkáspárt képvisel valóban baloldali érdekeket

Vincze Viktor Attila

2019.05.01. 16:08

A Munkáspárt ma az egyetlen baloldali és egyben nemzeti ellenzéki párt – mondta Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke a párt május elsejei, budapesti ünnepségén.

Aki baloldali, nemzeti és ellenzéki pártot kíván támogatni, annak a Munkáspártra kell szavaznia az európai parlamenti választáson – közölte a politikus, aki szerint a Munkáspárt azért baloldali, mert a dolgozóknak akar jobb életet teremteni. Nemzeti, mert nem támogatja a magyar nemzet felhígulását. Ugyanakkor pedig ellenzéki, mert bírálja a kormányt, amikor a tőke javára dönt a dolgozók ellenében – sorolta.

A munkáspárti politikus szerint nem baloldali az, aki a Jobbikkal szövetkezik, aki patkánynak nevezi azokat, akik nem rá szavaznak, illetve aki nem meri leírni a hazaszeretet szót és ezért helyette azt írja inkább, hogy “haza, szeretet, Európa”. Az sem baloldali, aki az Európai Ügyészségtől várja, hogy harcoljon a hazai korrupció ellen, ahogy az sem, aki az európai egyesült államok olvasztótégelyébe akarja lökni a magyar népet – mondta Thürmer Gyula, aki ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a Munkáspártnak elege van a migránsbarát politikából, a nemzeti szuverenitás korlátozásából, az Oroszország elleni szankciókból valamint abból, hogy milliókat kereső hivatalnokok döntenek a dolgozók helyett.

Ezért aki az európai parlamenti választásokon a Munkáspártra szavaz, az a népek demokratikus Európájára szavaz

– mondta Thürmer Gyula. A Kodály köröndön megtartott ünnepség után a résztvevők, akik közül sokan vörös zászlókat lobogtattak, az Andrássy úton a Városligetbe vonultak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére