Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tényleg megverték Malina Hedviget

Horváth Tamás

2018.11.23. 07:30

Hiába állították be kényszeres hazudozónak a szlovákok, az ügyészség ejtette a hamis tanúzás vádját.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Malina Hedviggel szemben hamis tanúzás ­miatt folytatott eljárást a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség. A felvidéki magyar asszonyt 12 éve azért verték össze a nyílt utcán, mert magyarul beszélt – tudta meg a Magyar Idők Gál Katalin vezetőhelyettes ügyésztől, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

A döntés azon alapul, hogy a rendelkezésre álló adatok és bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése. A határozat még nem jogerős, az ellen a terhelt és védője panaszt jelenthet be”

– tette hozzá a szóvivő.

Ezzel véget érhet a most 35 éves felvidéki magyar asszony 12 éves meghurcoltatása. Szlovákiában még azt is megpróbálták, hogy elmegyógyintézetbe zárassák mint krónikus hazudozót.

A nyitrai Konstantin Egyetem német szakára járó Malina Hedvig 2006. augusztus 25-én, a reggeli órákban a szigorlatára indult. Az egyetemhez közeli néptelen ligetben az egyik aluljáróban két fiatal férfi támadta meg, miután hallották, hogy magyarul beszél a mobiltelefonján. Ruháját összefirkálták, értéktárgyait elvették. A lány alhasi vérzéssel bevonszolta magát az egyetem bölcsészeti tanszékére, ezután a nyitrai, majd a dunaszerdahelyi kórházba került.

A szlovák rendőrség egy hónappal később azzal zárta le a nyomozást, hogy a cselekmény nem történt meg, Malina Hedvig az egészet kitalálta. Ekkor lakossági feljelentés alapján

a hatóság megtévesztésének gyanújával eljárás indult ellene.

A feljelentők egyike időközben – állítólag – öngyilkos lett, a másikról pedig kiderült, hogy korábban a szlovák titkosszolgálatnak (SIS) dolgozott. Ráadásul 2006 novemberé­ben ismeretlenek betörtek barátja lakásába, és átkutatták azt. A nő mindezt megfélemlítésként élte meg, ráadásul hamis tanúzás miatt eljárást indítottak ellene, a bírósági szakaszig azonban csak 2015 szeptemberében jutott el az ügy.

Malina Hedvig 2008-ban Dunaszerdahelyen férjhez ment a szlovák nemzetiségű Peter Zákhoz, megszületett a kislányuk, majd a kisfiuk. Felvette a magyar állampolgárságot – ezzel elveszítve a szlovákot. Családjával Győrbe költözött, és azt kérte, a szlovák hatóságok adják át az ügyét a magyar hatóságoknak. Ez 2016 decemberében meg is történt, miután Tomás Borec akkori igazságügy-miniszter eleget tett a kérésének.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Csaknem 320 ezer ajánlóívet adtak ki a választási irodák az első nap

A választási irodák szombaton, a kampány első napján 318 859 ajánlóívet adtak ki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi képviselők választásán indulni szándékozó jelölteknek, jelölőszervezeteknek – közölte a Nemzeti Választási Iroda.

Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket az Amazonas vidékén

Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket az Amazonas vidékén

Több száz újabb helyen észleltek erdőtüzeket szombaton az Amazonas vidékének mintegy három hete lángoló dzsungelében a hivatalos adatok szerint.

Elcsalta az AfD-re leadott szavazatokat egy német számlálóbiztos

Elcsalta az AfD-re leadott szavazatokat egy német számlálóbiztos

Választási csalás gyanúja miatt nyomoz egy szavazatszámláló ellen a potsdami államügyészség. A fiatal férfi a bevándorlásellenes AfD-re leadott szavazatokat szándékosan a Zöldekhez számolta.

Egyre gyakrabban pusztítják a keresztény sírokat

Egyre gyakrabban pusztítják a keresztény sírokat

Aggasztó adatok kerültek nyilvánosságra, egyre több keresztény sírt gyaláznak meg világszerte, melyek mögött a fokozódó keresztényellenesség áll.

Már érkezett is megrendelés a magyar repülőgépre

Már érkezett is megrendelés a magyar repülőgépre

Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből.

A kormánypártok építkezést, az ellenzék békétlenséget kínál

A kormánypártok építkezést, az ellenzék békétlenséget kínál

Kósa Lajos, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke komoly indulatokra és hazugságokra számít az ellenzéki pártoktól a most kezdődő kampányidőszakban.

Publik Ligája: Fodor-Horváth vs. Bayer

Publik Ligája: Fodor-Horváth vs. Bayer

Publik Ligája második forduló: Fodor-Horváth Zsófia vs. Bayer Zsolt versenyez a „foci” témájában. Olvassátok el a publikat és véleményezzétek, hogy ki jusson tovább. A szavazásra 24 óra áll a rendelkezésetekre.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére