Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: újabb közvetlen légijárat indul Budapest és Szöul között

888.hu

2022.10.03. 19:20

„A Budapest és Szöul közötti közvetlen légijárat indítása kihatással lehet egész Magyarország gazdasági teljesítményére, a magyar-dél-koreai kapcsolat fizikailag is szorosabbá válása megteremti a lehetőséget a kétoldalú együttműködés sikertörténetének folytatására” – közölte a tárca tájékoztatása szerint hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A tárcavezető a Korean Airlines ünnepélyes eseményén arról számolt be, hogy a légitársaság a tervek szerint heti két járatot indít kezdetben a két főváros között, majd ezt jövő nyáron heti háromra bővíti.

Beszédében a kétoldalú együttműködést méltatta, kiemelve, hogy mára a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget, a kereskedelmi forgalom értéke elérte tavaly az ötmilliárd dollárt és így rekordot döntött, majd az idei első hat hónapban is húsz százalékkal nőtt.

 

Ebben a küzdelemben egy ellenfelünk van, ez pedig a távolság, hiszen több mint nyolcezer kilométer a távolság a két főváros között, de büszkén jelenthetjük ki, hogy ma ezt az ellenfelünket is le tudtuk győzni.”

– fogalmazott.

Majd hozzátette, hogy a járatindítástól a turisztikai forgalom jelentős növekedését is várják, miután az idei évben 22 ezer dél-koreai látogató több mint 100 ezer vendégéjszakát töltött Magyarországon, ami elérte a koronavírus-járvány előtti szintet.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy 2019-ben és 2021-ben is Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra. Szavai szerint jól látható, hogy a kelet-ázsiai ország tőkeerős, fejlett technológiai színvonalat képviselői cégei egyre inkább felfedezik maguknak a magyar beruházási környezet adta lehetőségeket, ami kulcsfontosságú a hazai gazdasági növekedés fenntartása szempontjából.

Ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy ráadásul ezek a beruházások főként a gazdaság gerincoszlopának számító autóiparhoz kapcsolódnak, amelynek elektromos forradalma terén Magyarország így globális vezető pozíciót tudott kivívni magának.

„Nálunk találkozik a német elektromos autógyártás és a keleti elektromos akkumulátorgyártás.” – húzta alá.

 

Ma, amikor a világgazdaságnak újabb fekete időszakában vagyunk, különös jelentősége van a kiszámítható, megbízható partnerségeknek, különös jelentősége van a nagy méretű, nagy mértékű és sok munkahelyet létrehozó beruházásoknak.”

– hangsúlyozta.

„És abban is biztosak vagyunk, hogy azzal, hogy a két ország közötti kapcsolat fizikailag is sokkal szorosabbá és könnyebbé válik, a magyar-koreai gazdasági együttműködés sikertörténetének könyvébe még egy újabb fejezetet írhatunk majd.” – tette hozzá.

A miniszter a keleti nyitás stratégiáját általában véve is sikertörténetnek minősítette, és kiemelte, hogy 2010 óta 49 százalékkal nőtt Magyarország kereskedelmi forgalma a tőle keletre eső világgal és 45 százalékkal bővült az oda irányuló export.

Ennek kapcsán pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy 2018 óta már a világszerte végrehajtott beruházások több mint felét keleti tőkéből finanszírozzák.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor: Hamisak a magyar vétóról szóló hírek

„Hamisak azok a hírek, amelyek szerint Magyarország megvétózta volna az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítséget” – írta a Twitteren Orbán Viktor miniszterelnök.

A 888 megmondja a tutit: Portugália – Svájc

A 888 megmondja a tutit: Portugália – Svájc

Ahogy mondani szokták: az élet a legnagyobb rendező. Ki gondolta volna, hogy eljön az az idő, hogy nem nyáron, hőségben, sörsátrak árnyékában, hanem ősszel/télen forralt bort szürcsölve kell végig izgulnunk egy labdarúgó-világbajnokságot? De azzal, hogy Katar nyerte a 2022-es vb rendezési jogát, ezt is megtapasztalhatjuk. A 888.hu is kiveszi a részét a szurkolásból, a torna ideje alatt minden nap egy slágermeccs győztesét tippeljük meg párokba osztva, nem feltétlenül futballszakmai szempontok alapján. A mai meccs: Portugália – Svájc.

Orbán Viktor: EU-Nyugat-Balkán csúcs

Orbán Viktor: EU-Nyugat-Balkán csúcs

„Ha jól csináljuk, a Balkán lesz az olcsó energia kapuja Európa számára” – fogalmazott a miniszterelnök.

Ukrajna 18 milliárd eurós támogatásáról ma nem volt szavazás

Ukrajna 18 milliárd eurós támogatásáról ma nem volt szavazás

Nem volt ma szavazás Ukrajna 18 milliárd eurós támogatásáról, így a magyar helyreállítási tervről sem lehetett szavazás.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére