Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó telefonon beszélt a román külügyminiszterrel, mert a románok kővel dobálták a magyarokat és sírokat is gyaláztak Úzvölgyén

Pörge Béla

2019.06.06. 18:21

Eldurvult a helyzet a Románia és Erdély történelmi határán fekvő Úzvölgyében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt Teodor Melescanu román külügyminiszterrel, és nyomatékosan kérte, hogy a csütörtöki úzvölgyi rendezvények kapcsán a román fél ne adjon teret a provokációknak, és tegyen meg mindent a fizikai atrocitások elkerülése érdekében – tájékoztatta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-t.

Közleményében azt írta: a román külügyminiszter minderre ígéretet tett.

A magyar álláspont változatlan: Románia számunkra az erdélyi magyarság miatt kiemelt jelentőségű ország, ráadásul fontos gazdasági, kereskedelmi partner, a kiegyensúlyozott és fejlődő kétoldalú kapcsolatokban vagyunk érdekeltek – fogalmazott a közlemény, kiemelve: ugyanakkor ismételten felemelik szavukat az úzvölgyi katonatemetőnek a román szabályokkal is ellentétes átalakítása miatt. Mint írta: természetesen mindenkinek joga van arra, hogy emlékezzen a saját hőseire, halottjaira, de ez nem történhet törvényellenesen és mások kegyeleti jogait sértő módon.

A telefonbeszélgetés óta és a román ígéret ellenére fizikai atrocitások is történtek, igaz, ezt a román csendőrök megpróbálták megakadályozni. Az úzvölgyi temetőt élőlánccal vette körbe több száz magyar, ám végül a románok így is bejutottak a temetőbe.

Fotó: Facebook

A Maszol tudósítása szerint kövekkel dobálta és gyalázta csütörtök délután az úzvölgyi katonatemető körül élőláncot alkotó magyarokat románoknak egy csoportja, akik azért érkeztek a helyszínre, hogy részt vegyenek a Dormánfalva polgármesteri hivatala által meghirdetett szertartáson. Egy részük a csendőrkordont áttörve behatolt a temetőbe, és megrongált több fakeresztet.

Mars ki innen! Mars Budapestre

– üvöltözték a magyaroknak. Az élőláncot alkotó székelyföldi civilek egy része 17.30 után a csendőrök oltalma alatt elhagyta a helyszínt, a pópák pedig bevonultak a temetőbe megtartani a szertartást.

A szertartáson elhangzott, hogy nem az számít, hogy kihez tartozik a temető, hanem az, hogy román földön van, majd pedig a román himnuszt is elénekelték.

Az esetről egy rövid videó is készült:

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Apja harcol a 7 éves fiáért, hogy megmentse a kasztrálástól

Az esküdtek kiválasztásával kezdődött meg az a bírósági eljárás, melyben egy apa megpróbálja megakadályozni ex-feleségét abban, hogy hétéves kisfiát „lánnyá” operáltassa.

Trumpék elérték a tűzszünetet Szíriában

Trumpék elérték a tűzszünetet Szíriában

Az Egyesült Államok és Törökország Észak-Szíriára vonatkozó tűzszüneti megállapodást kötött – jelentette be Mike Pence amerikai alelnök csütörtökön Ankarában, miután Recep Tayyip Erdogan török államfővel egyeztetett.

Németország egyik legszínesebb városában naponta átlagosan három-négy késes bűncselekmény történik

Kilenc hónap alatt 1025 késsel elkövetett bűncselekmény történt Hamburgban, azaz egy napra átlagosan 3,75 ilyen eset jut.

Csoda történt: aláírták az új megállapodást a Brexit feltételeiről

Csoda történt: aláírták az új megállapodást a Brexit feltételeiről

És mindenki nagyon elégedett eddig, de a brit parlament még keresztbe tehet a megállapodásnak.

Orbán Viktor: visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

Orbán Viktor: visegrádi partnereink készek ismét segíteni a magyar határvédelmet

Ha Törökországból nem Szíria, hanem Európa felé indul újra a felerősödő migrációs hullám, akkor Csehország, Lengyelország és Szlovákia kész segítséget nyújtani Magyarországnak határai megvédéséhez – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke a visegrádi országok EU-csúcs előtti brüsszeli egyeztetését követően, csütörtökön.

V4-kormányfők: meg kell kezdeni az albán és észak-macedón csatlakozási tárgyalásokat

Albánia és Észak-Macedónia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak további halasztása gyengítené a Nyugat-Balkán stabilitását és jelentősen korlátozná a közösség befolyását a térségben – figyelmeztettek a visegrádi államok (V4) miniszterelnökei.

„Brüsszel a támogatáspolitikán keresztül próbál hatást gyakorolni”

Brüsszel nem gyakorolhat hatást a nemzeti hatáskörbe tartozó területekre, mint például az oktatás, az egészségügy vagy a szociális politika, ugyanakkor úgy avatkozik be, hogy a támogatáspolitikába épít be olyan feltételeket, amelyek a nyugat-európai érdekeket és célokat szolgálják – mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára csütörtökön, egy szakmai konferencián, Budapesten.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére