Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: támogatni kell a fiatalok bevonását a békeközvetítõi erõfeszítésekbe

Horváth József György

2018.09.27. 21:59

A magyar kormány meglátása szerint a civilek megóvásának legjobb módja, ha igyekeznek megelõzni a konfliktusokat, és ebben a folyamatban fontos szerepet kell kapniuk a fiataloknak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az ENSZ-közgyûlés New York-i ülésszakán, a nemzetközi békeközvetítõi erõfeszítések segítésére létrejött, úgynevezett Közvetítõi Baráti Csoport (Group of Friends of Mediation) rendezvényén.

A tanácskozás középpontjában a fiatal korosztály szerepe állt.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte az ifjúság szerepét a megelőzésben, amelynek – mint mondta – a radikalizálódás, az erőszakos szélsőségesség megjelenésének megakadályozásával kell kezdődnie. Hangsúlyozta a helyi kezdeményezések fontosságát, továbbá azt, hogy a fiatalok számára biztosítsák a kommunikációs lehetőségeket, illetve képviseletüket a megfelelő testületekben, ami lehetőséget teremt arra is, hogy szerepet kapjanak a megoldások keresésében.

Külön szólt a miniszter a mérsékelt vallási vezetők szerepéről. Õk ugyanis stratégiai szövetségesek lehetnek a békeközvetítői erőfeszítésekben. Ezért Magyarország azt sürgeti, hogy a történelmi egyházakat is kapcsolják be ebbe a folyamatba, mert az ő képviselőik hatásos szerepet tudnak játszani abban, hogy a fiatalokat bevonják a közösségi életbe és ezáltal a közvetítői folyamatokba.

Magyarország azzal is próbál hozzájárulni a fiatalok szerepének kiterjesztéséhez, hogy több ezer ösztöndíj révén segíti a kapcsolatépítést olyan országok fiataljaival, akik a világ olyan részeiről jönnek, ahol a béke még nem garantált.

A Közvetítői Baráti Csoportot 2010 szeptemberében hozták létre, célja, hogy ösztönözze és támogassa a közvetítői szerepet a konfliktusok és viták békés rendezésében, hozzájáruljon a konfliktusok megelőzéséhez, és segítsen magának a közvetítői szerepkörnek a fejlesztésében.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az ENSZ-nek minden rendelkezésre álló eszközét ki kell használnia a közvetítői küldetések és a gyors figyelmeztetések rendszerének támogatására, a politikai megoldások keresésére, hogy elkerülhető legyen újabb konfliktusok megjelenése, a már meglévők pedig az enyhülés irányában mozduljanak el.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére