Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: sok kérdésben szövetséges Magyarország és Horvátország

Horváth József György

2019.12.13. 19:20

Magyarország és Horvátország sok stratégiai kérdésben szövetséges, sok fontos kihívást szinte azonosan ítél meg, jelentős kérdésekben egymásra vannak utalva és gazdasági együttműködésük is szoros – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető Gordan Grlic Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszterrel tárgyalt, majd a megbeszélésüket követő közös sajtótájékoztatón arra is rámutatott: vannak ugyanakkor olyan ügyek, „amelyek bár ne lennének”, és néha árnyékot vetnek a kétoldalú kapcsolatokra.

A közös ügyek között említette, együtt lépnek fel, hogy az európai migrációs politikában a külső határvédelem nagy hangsúlyt kapjon, emellett fenntartják a jogot, hogy nemzeti hatáskörben dönthessék el, kit engednek be a területükre és kivel akarnak együtt élni. Hangos és aktív támogatói maradnak az EU nyugat-balkáni bővítésének, ez a szívügye mindkét országnak, mert ők vannak legközelebb a térséghez – mutatott rá. Hozzáfűzte: a kohéziós források szerepét szeretnék megtartani a következő uniós keretköltségvetésben.

Szijjártó Péter a bővítéssel kapcsolatban elmondta: annak politikai, gazdasági és biztonsági haszna is lenne. Politikai haszna azért, mert az EU-nak sikertörténetekre lenne szüksége, mert ebből az elmúlt időben kevés volt. Gazdasági haszna azért, mert a nyugat-balkáni országoknak már így is az EU az első számú kereskedelmi partnerük, és a bővítéssel a gazdasági együttműködés még hatékonyabb lehetne. Biztonsági haszna pedig azért lenne a bővítésnek, mert minél lejjebb tolják az EU védvonalát, annál jobban meg tudják védeni magukat egy migrációs hullámtól – magyarázta.

Közölte: javaslatot tettek Horvátországnak a térség energiaellátásának javítására, valamint újabb határátkelőhelyek nyitására.

Budapest, 2019. december 13.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Gordan Grlic-Radman, Horvátország kül- és Európa-ügyi minisztere kicseréli a dokumentumokat a diplomáciai képzésről szóló együttműködési megállapodás aláírásán Budapesten 2019. december 13-án | MTI/Koszticsák Szilárd

Kifejtette: Közép-Európában mindig fontos kérdés volt az energiaellátás biztonsága, történtek is előrelépések, de ezek túl lassúak voltak. Ezért Magyarország azt javasolja, hogy nyissanak új fejezetet Közép-Európa energiaellátásában, teremtsék meg a valódi diverzifikáció lehetőségét.

Szijjártó Péter elmondta: ehhez össze kellene kötni a két ország gázpiacát, a krki LNG-terminál esetében közösen kellene tárgyalniuk a gázbeszerzésről, és be kellene engedni Magyarországot kisebbségi tulajdonosként az LNG-terminálba. Ez megnyitná a lehetőséget, hogy más forrásból, új útvonalon az energiaellátás biztonságát valóban javítsák – vélekedett.

Kitért arra, hogy magyar vállalatok a horvátországi piacon sikeresen tevékenykednek, például az OTP már a negyedik legnagyobb szereplő a bankpiacon, a Mol pedig egy nagyberuházást, a rijekai finomító projektjét jelentette be csütörtökön.

Megjegyezte: kezdeményezik, hogy a magyar-horvát barátság napjáról határozatot fogadjon el a két ország parlamentje.

Gordan Grlic Radman úgy vélekedett, hogy kiválóak a magyar-horvát kapcsolatok, és a két ország a világban egyedülálló támogatást nyújt a kisebbségeknek.

Kifejtette: a két nép mindig is sorsközösségben élt. A kétoldalú együttműködés nagyon intenzív, a két ország miniszterelnöke a közelmúltban egy diákotthont adott át Eszéken – emlékeztetett. Hozzátette: ez az esemény is azt bizonyítja, hogy milyen odaadó munkát végeznek a kisebbségek támogatására.

Megjegyezte: sikeres a határon átnyúló együttműködés, az érintett négy határ menti megye hatékonyan dolgozik együtt.

A horvát tárcavezető hangsúlyozta: országa veszi át januártól az EU soros elnöki posztját, így a mostani tárgyaláson az elnökségi programról is konzultáltak. Sajnálatosnak nevezte, hogy az EU bővítése elakadt. Horvátország igyekszik majd új lendületet adni ennek a folyamatnak, és ebben számít Magyarországra is – mondta.

Közölte: sok kihívással teli időszakban veszik át az elnökséget, több megoldandó probléma vár rájuk a következő fél évben.

A sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írtak alá a diplomáciai képzésről.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Douglas Murray lesz az Axióma vendége

Douglas Murray lesz az Axióma vendége

Ma este 19 órakor Douglas Murray híres brit konzervatív íróval és politikai kommentátorral készít interjút az Axióma.

Az Erkel Színházban rúg labdába Puskás Ferenc augusztus 20-án

Az Erkel Színházban rúg labdába Puskás Ferenc augusztus 20-án

Puskás, a musical címmel nagyszabású zenés színházi produkció készült Szente Vajk rendezésében. A legismertebb magyar életéről szóló darab előbemutatója augusztus 20-án lesz az Erkel Színházban.

Már csak két országban terjed gyorsabban a fertőzés, mint Romániában

Már csak két országban terjed gyorsabban a fertőzés, mint Romániában

44 halott egyetlen nap alatt: Romániában még mindig gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány. A pénteki jelentés szerint egy nap alatt újabb 1415 embernél mutatták ki a fertőzést, ami 15 százalékkal meghaladja az utóbbi két hét átlagát.

Már a harmadik negyedévben növekedésnek indulhat a magyar gazdaság

Ha nem kavar be újból a koronavírus-járvány, a magyar gazdaság teljesítménye jövőre felpattanhat az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők szerint.

Megindult a nagyvárosi tömegközlekedés zöldítése

Megindult a nagyvárosi tömegközlekedés zöldítése

Mondjuk nem véletlenszerűen felfestett kerékpársávokkal, hanem 800-800 millió forintos beruházási támogatással, amiket a városok a Zöld Busz Programra költhetnek el.

Újabb embercsempész-alagutat tárt fel a rendőrség

A kijáratától nem messze talált 25 fős migránscsoportot a rendőrök feltartóztatták.

Donáth Anna szerint jogállamban méltatni kell a Pride-ot, vagy mégsem?

Donáth Anna szerint jogállamban méltatni kell a Pride-ot, vagy mégsem?

A Momentum európai parlamenti (EP-) képviselője rájött, hogy talán ez már sok, ezért átírta a Facebook-bejegyzését.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére