Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó Péter: a világjárvány gazdasági kérdés is

MTI

2020.05.08. 11:53

A Nemzeti Befektetési Ügynökségnek a Külügyminisztériummal közösen hirdetett programjára 280 magyar vállalat jelentkezett, ami több mint 50 ezer munkahely megvédését jelenti.
A világjárvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kérdés is, hiszen a koronavírus az emberi egészség mellett a munkahelyeket is veszélybe sodorja

– közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebook-oldalán.

Hangsúlyozta, az egészségvédelem mellett a munkahelyek megvédése is fontos feladat.

A tárca három hete indította útjára a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel (Hipa) közösen azt a programot, amelynek keretében azon vállalatok beruházásait támogatják, akik vállalják a náluk foglalkoztatott emberek munkahelyeinek fenntartását.

Három hét alatt eddig 280 magyarországi vállalat jelentkezett a programra, összesen 138 milliárd forintnyi beruházást vállalnak, hogy megvédjenek 50 828 munkahelyet

– tette hozzá Szijjártó Péter.

A program bizonyítja, hogy a vállalatok és a kormány összefogása sikeres, ezért jövő héten a kormány az eredetileg tervezett 50 milliárd forintos támogatási keret megduplázásáról fog tárgyalni – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére