Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: még soha nem volt ekkora tétje az EP-választásoknak

Nagy Gábor

2019.05.09. 11:41

A külgazdasági és külügyminiszter egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett konferencián (Európai Unió jövője – Magyarország és az Európai Unió kapcsolatai) tartott előadást.

Szijjártó előadása elején úgy fogalmazott: éppen időben következik a választás, ugyanis épp ideje lezárni az elmúlt ötéves időszakot, amely az Európai Unió (EU) számára számos kellemetlen élményt és kudarcot hozott. Itt az ideje új alapra helyezni az Európai Bizottság (EB) működését is, amely ilyen gyenge teljesítményt még soha nem nyújtott, mint az utóbbi időben.

Az EU történelmi kihívások előtt áll, a jövőről vita zajlik, probléma azonban, hogy a viták érzelmek által vezéreltté váltak és mindenkit Európa-ellenesnek bélyegeznek, ki nem a „mainstreamet” képviseli, pedig

a mai kisebbség holnap akár többség is lehet.

A tárcavezető kiemelte, hogy kizárólag a józan észre alapozott vitával lehet elérni, hogy Európa ismét sikeres és erős legyen, és nem vitatja, hogy a partnerek is erős és sikeres Európát akarnak, csak az oda vezető útban nem értenek egyet.

Magyarország elutasítja az Európai Egyesült Államok koncepcióját, és minden olyan javaslatot, amely gátolja a versenyképességet és központosítást akar. Magyarország ugyanis az erős tagállamok, erős nemzetek erős Európai Uniójában hisz – mondta Szijjártó Péter.

A miniszter hét pontban fejtette ki, hogy szerinte mi szükséges az erős Európai Unióhoz. Szerinte engedni kell a versenyt. Az Európai Unión belüli verseny ugyanis növeli az EU külső versenyképességét is. A jelenlegi javaslatok azonban a belső verseny leépítése irányába mutatnak, ilyen például az adóharmonizációra vonatkozó javaslat. Az alacsony adókhoz komoly fegyelemre van szükség költségvetési és pénzügyi területen, ami nem könnyű és nem mindig kockázatmentes, de Magyarország 2010 óta minden évben csökkentette az államadósságát. Ez azonban nem mindenhol lehetséges, ezért születnek adóharmonizációra vonatkozó javaslatok, azaz megemelnék az adót ott, ahol alacsony, így csökkentve a versenyhátrányát azoknak, akik nem képesek adócsökkentésre – közölte a miniszter. Hozzátette: Magyarország elutasítja az adósságok „közösségiesítésére” vonatkozó javaslatokat, mert az csak a korábbi felelőtlen gazdaságpolitika következményeinek a szétszórásáról szól.

Második pontként arról beszélt a tárcavezető, hogy vissza kell adni az európai emberek biztonságát, és el kell érni, hogy csak legálisan lehessen bejönni az EU-ba.

Mára világossá vált, hogy az európai migrációs politika és a nyugat-európai integrációs törekvések jelentős része kudarcot vallott, ezt bizonyítja a párhuzamos társadalmak létrejötte és az elmúlt évek terrortámadásai is

– mondta; majd hozzátette: le kell számolni azzal a megközelítéssel, hogy a migrációnál jobb dolog soha nem történt az emberiséggel. A migráció „menedzselése” helyett a megállítására kell törekedni, az EU előtt álló népesedési és munkaerő-piaci kihívásokra pedig nemzeti válaszokat kell adni.

Magyarország szerint a családok támogatása és az oktatás modernizálás a jó válasz, ezért nem fogad el semmiféle nyomásgyakorlást, nem fogadja el, hogy el akarják venni a nemzeti kompetenciát, mert minden nemzetnek szuverén joga eldönteni, kit enged be, kivel akar együtt élni – hangoztatta Szijjártó. Hozzátette: Magyarország továbbá úgy véli, hogy meg kell őrizni és a keresztény kultúrát és az európai identitást, ezért elvárja az Európába érkezőktől, hogy tartsák tiszteletben az itteni kultúrát, magatartást és törvényeket.

Szijjártó Péter szerint Európa erősödéséhez arra is szükség van, hogy a következő hétéves költségvetési periódusról szóló vita tisztességes legyen, és végre leszámoljanak azzal a gondolattal, hogy a Közép-Európába érkező uniós források adományok. Magyarország jogosult a forrásokra, mert teljesítette a kötelességeit, megnyitotta a piacát, amelyen nyugat-európai vállalatok óriási profitra tesznek szert.

Ma a Közép-Európába érkező források 70 százaléka profit formájában visszamegy Nyugat-Európába

– emelte ki a miniszter. Szijjártó Péter úgy vélekedett, a következő összetételű Európai Bizottságnak nem politikai testületként kell működnie, és több tiszteletet kell tanúsítania az európai emberek és nemzetek felé, az európai intézményeknek pedig újra meg kell érteniük az emberek problémáit.

A miniszter kitért arra is, hogy tovább kell bővíteni az Európai Uniót, ezért Magyarország továbbra is prioritásként kezeli a nyugat-balkáni országok integrációját.

Utolsó pontként pedig megemlítette, hogy meg kell szüntetni a kettős mércét Európában.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére