Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik

Horváth Tamás

2019.05.03. 13:27

Az EU és Törökország közötti, a migráció megállítására vonatkozó megállapodás betartása nélkül jelentős migrációs nyomással kellene számolni déli irányból, ezért Európa biztonsága ma Törökországban kezdődik – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A magyar diplomácia vezetője török kollégájával, Mevlüt Cavusogluval egyeztetett, majd közös sajtótájékoztatójukon az MTI tudósítása szerint kiemelte: Magyarország stratégiai szövetségesként és barátként tekint Törökországra és nagyra becsüli azt a szerepet, amelyet az betölt az európai biztonság garantálásában.

Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg”

– vélekedett, majd hozzátette, 4,5 millió migránst látnak el Törökországban, és nem engedik, hogy az EU felé induljanak.

Szijjártó méltatta a törököket, hogy a folyamatos „karavánszervezésnek” is ellenállnak, vannak ugyanis olyan erők, amelyek folyamatosan szervezkednének közép-amerikai mintára, de a török hatóságok ezt megakadályozzák.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, Magyarország nagyra tartja Törökország szerepét a nemzetközi terrorellenes küzdelemben is.

Erősíteni kell az együttműködést ezen a területen, mert több mint ötezer uniós állampolgársággal rendelkező harcos volt az Iszlám Állam terrorszervezet kötelékében, és ők most Európába akarnak jutni”

– tette hozzá.

Arról is beszélt, hogy az EU és Törökország együttműködését a kölcsönös tiszteletre és őszinteségre kell alapozni.

Egy demokratikus választáson elért 50 százalék feletti eredmény nem a demokrácia gyengeségét mutatja, hanem azt, hogy van olyan vezető, akiben bíznak az emberek, és a folyamatos leckéztetése nem jó, amikor biztonság szempontjából rá hagyatkozunk”

– jelentette ki, majd közölte, mivel nem tudni, hogy jövőre Ukrajnán keresztül tud-e Magyarország gázt venni, biztosra kell menni, és úgy kell készülni, hogy máshonnan is be lehessen szerezni gázt hosszú távon.

Mevlüt Cavusoglu és Szijjártó Péter Fotó: MTI

Szijjártó Péter elmondta, a gázmennyiség egy részét délről lehetne beszerezni, erre három forgatókönyv létezik, és csak a szövetségeseken múlik, melyik valósul meg.

Magyarországnak csak a nemzeti érdek, a nemzet biztonsága, a magyar gazdaság működtetése és a magyar állampolgárok ellátása számít, és ha Románia vagy Horvátország felől nem lehetséges a beszerzés, és megépül a Török áramlat 2 szállítási útvonal, onnan vesz gázt”

– hangsúlyozta, megjegyzve, hogy ősszel Magyarországon lesz a felső szintű stratégiai tanács következő ülése, erre Recep Tayyip Erdogan török elnök is ellátogat.

Mevlüt Cavusoglu aláhúzta: vannak országok, amelyek kritizálják Törökországot, holott fontosabb kérdésekre – például a bevándorlásra, a terrorizmus ellenei küzdelemre – kellene inkább összpontosítani a kapcsolatok alakításakor.

Elmondta, Magyarország fontos szövetséges, jó barát és partner, a politikai kapcsolatok nagyszerűek, a gazdasági együttműködés is jó, de ezt fejleszteni akarják, a kereskedelmi forgalmat növelni kell.

A török külügyminiszter megköszönte Magyarország kiállását országa mellett a nemzetközi fórumokon.

Egy arra vonatkozó kérdésre, hogy Törökország orosz légvédelmi rakétákat vásárol, Mevlüt Cavusoglu kifejtette: országának sürgősen szüksége volt a légvédelmi rendszerre, és Oroszországtól kapta a legjobb ajánlatot.

Törökország nem fogadja el az őt érő vádakat, de ha az Egyesült Államoknak aggályai vannak, akkor közös munkacsoportot kell létrehozni, és szakértőknek kell megvizsgálniuk a kérdést”

– mondta.

A Törökország EU-csatlakozásának lehetőségéről szóló kérdésre Mevlüt Cavusoglu elmondta: sok uniós tagállam támogatja Törökország uniós csatlakozását, így Magyarország is.

Törökország nyitott az együttműködésre az EU-val, de ehhez a közösség nyitottságára is szükség van”

– közölte.

Szijjártó Péter hozzátette: őszinteség és egyenes beszéd kell, és ha nem akarják a nagy tagállamok, hogy Törökország csatlakozzon, nem kell áltatni az országot.

Az EU és Törökország között átfogó stratégiai partnerséget lehetne létrehozni, amely mindkét félnek előnyös, és ha a tagság lehetetlen, akkor erről a partnerségről kellene beszélni”

– mondta.

A sajtótájékoztató előtt együttműködési megállapodást írtak alá a Külügyi és Külgazdasági Intézet, valamint a török külügyminisztérium Stratégiai Kutatóközpontja között.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére