Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szijjártó: a kormány komolyan veszi a vidéki Magyarország erősítésének célkitűzését

888.hu, MTI

2022.03.30. 21:30

A kormány komolyan veszi a vidéki Magyarország folyamatos erősítésére vonatkozó stratégiai célkitűzését, és a jövőben is kiemelt figyelmet fog fordítani Debrecen valamint környéke fejlesztésére – közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

 

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a 48. számű főút átadó ünnepségén kiemelte: „Magyarországon az elmúlt tizenkét évben az európai összevetésben is párját ritkító politikai stabilitás garantálta azt, hogy amit megígértünk, azt teljesíteni tudtuk, érdemes volt velünk megállapodni, mert a megállapodásokat azok betartása követte.”

„Ilyen világos célkitűzés volt, hogy a polgárok, akármilyen kis településen is élnek, a lakóhelyüktől legfeljebb fél óra alatt elérhessék a gyorsforgalmi úthálózat valamelyik pontját, illetve hogy utóbbinak minden eleme elérje az országhatárt.” – mutatott rá.

 

Ezzel kapcsolatban továbbá arról is beszámolt, hogy 2010 óta harminc új határkeresztező útkapcsolatot adtak át, így ezek száma 83-ról 113-ra nőtt ebben az időszakban. A román határszakaszon két új gyorsforgalmi kapcsolat jött létre, illetve tíz, hétvégi nyitvatartással működő határátkelő nyílt meg.
Ennek része a Debrecen és Nyírábrány közötti, 26,5 kilométer hosszú szakasz, amely most 18,5 milliárd forint európai uniós forrásból újult meg, és amivel az út biztonságosabb, nagyobb (11,5 tonnás) teherbírású lett.
A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a most elkészült út, valamint az ehhez hasonló projektek biztosítják, hogy a régió községei, városai is részesülhessenek a debreceni fejlesztések pozitív hatásaiból – mondta Szijjártó Péter.

 

A miniszter úgy vélekedett, hogy tavaly nem dőlhetett volna meg a foglalkoztatottság, a gazdasági növekedés és az export rekordja, ha nem indul meg ennyi beruházás Magyarországon.

 

Mint mondta, ezekért komoly verseny folyt és folyik is a regionális és globális vetélytársakkal, hazánknak ezért folyamatosan erősítenie kell vonzerejét a befektetők szemében. Számukra fontos érv a politikai stabilitás, az alacsony adóteher, a képzett munkaerő és a jó infrastruktúra.
„Kellenek a jó utak, és ahhoz kellenek az útépítések” – fogalmazott.

Végezetül pedig leszögezte, hogy az elmúlt tizenkét év válságainak kezelését a kormány rendre a nemzeti érdekre alapozta, és pont emiatt minden esetben sikeresek voltak a választintézkedések.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére