Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szeviép-ügy: börtönbüntetést kért az ügyész

Bokor Gábor

2018.11.05. 13:45

Ötévnyi börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyész a Szeviép egykori vezetõire a Szegedi Járásbíróság elõtt csõdbûntett miatt folyó per hétfõi tárgyalási napján.

Az ügyész kezdeményezte azt is, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el a vádlottakat a gazdasági szervezet vezetője foglalkozástól, valamint a polgári jogi igényeket a 793 millió forint meg nem térült követelés erejéig bírálja el. Az útépítéssel, vízépítési létesítmények kivitelezésével és magasépítéssel is foglalkozó, már felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. három egykori vezetőjét a hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett, különösen jelentős mértékű tényleges vagyoncsökkenést eredményező csődbűntettel vádolják.

Laczi Beáta ügyész kétórás perbeszédében felidézte, a Szeviép meghatározó szereplője volt a térség építőiparának. A részvénytársaság gazdasági mutatói azonban 2008-tól romlani kezdtek, majd az esedékes tartozásait sem tudta határidőben maradéktalanul teljesíteni. A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását.

Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki"

– közölte, majd hozzátette, hogy a vádlottak éveken keresztül, 2008 második felétől már a folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget, a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak.

Ebből 1,5 milliárd forintnyi adósságot eredményező hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek, sportszervezeteknek, hogy a visszafizetésére vagy behajtására nem volt esély"

– mondta az ügyész, aki szerint a vádlottak felelősek azért, hogy a cég anyagi nehézségei elmélyültek, és a társaság végleg fizetésképtelenné vált. E hiteleken kívül a másodrendű vádlott 2009 legvégén öt cégnek nyújtott, összesen 89 millió forintnyi követelést is elengedett.

A felszámolóbiztos a tárgyalás előtt írásban bejelentette, hogy a három vádlottal szemben egyetemlegesen 1,1 milliárd forint polgári jogi igényt akar érvényesíteni. Korábban az állam nevében eljáró jogtanácsos 2,389 milliárd forint polgári jogi igényt jelentett be a Szeviép-károsultak rendkívüli kárrendezése során 146 hitelezőnek kifizetett összegnek megfelelően.

A tárgyalás csütörtökön a másod- és harmadrendű vádlott védőjének perbeszédével folytatódik. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére