Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Szent István országa soha nem lehet kalifátus"

Sümeghi Lóránt

2016.08.19. 08:28

Visszaállítaná és kiterjesztené a vasárnapi boltzárat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, aki a Magyar Idõknek nyilatkozva azt is hangsúlyozta: el kell érni, hogy a szakszervezetek is tûzzék végre a zászlajukra a kérdést.

A lap pénteki számában megjelent interjúban Semjén Zsolt azt mondta, önmagában az is eredmény, hogy keresztül tudták vinni az intézkedést. Az elmúlt évben beigazolódott: a szabad vasárnap ellen felhozott gazdasági érvek alaptalanok voltak, a munkavállalók kifejezetten jól jártak vele — tette hozzá.

Ugyanakkor a taktikai visszavonulás mellett döntöttek, mert mérlegelni kellett, hogy mi a következménye, ha a két népszavazást (a szabad vasárnapról és a migrációról szólót) egy időben kell megtartani. Ugyanis a kvótareferendum élet-halál kérdés a nemzet számára, ennek eredményét nem lehetett kockára tenni, így nem volt más lehetőség, mint visszavonni.

Migráció, dzsihád és Európa

A migrációs válsággal kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes a lapnak azt mondta, hogy

Szent István országa soha nem lehet kalifátus." 

Mint mondta, az iszlám hódító vallás, tiszteli az iszlámot, mint világvallást és kultúrát, de "látom azt is, hogy a saría bevezetésének kísérlete és a dzsihadizmus előbb-utóbb a valóság része lesz".

Megjegyezte, hogy a személyében politikai, etnikai, vallási üldözést szenvedett embereknek természetesen védelmet kell adni addig, amíg az életük veszélyben van. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e Ferenc pápa migrációval kapcsolatos szavaival, Semjén Zsolt azt válaszolta, hogy

próbálja értelmezni az egyházfő szavait, de vannak nehézségei."

Kifejtette: érteni véli Ferenc pápa egyetemes szempontját, azt, hogy a szegények pápájaként értelmezi a küldetését, a szegényeket pedig azonosítja a harmadik világból érkezett migránsokkal. Ugyanakkor mi van a középosztálybeli európaiakkal és a családjaik biztonságával — tette fel a kérdést a KDNP elnöke, hozzátéve: azok a keresztény püspökök, akik az iszlám szorításában működnek, árnyaltabban látják a kérdést.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére