Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szanyit az MSZP elnöke puccsolta meg az EP-választáson

888.hu

2020.07.30. 14:45

Szanyi Tibor azt állítja, hogy a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta, ezt puccsolta meg Tóth Bertalan MSZP-elnök úgy, hogy magát tette az EP-lista élére.

Egyebek között erről beszélt Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom miniszterelnök-jelöltje a Magyar Hírlapban. Az alakulat 2022-ben a parlamenti mandátumok tizenöt százalékát szeretné megszerezni.

Szanyi felidézte, milyen csúfosan végződött az MSZP számára a tavalyi önkormányzati és EP-választás. Ujhelyi Istvánra utalva azt mondta: „Aligha gondolkozhat értelmes jövőben az a párt, amelyik a legnagyobb bukása kampányfőnökét teszi európai arcává.”

A huszonegy évet a szociknál töltött politikus emlékeztetett rá, ellene négyszer akartak fegyelmit indítani. Először Hagyó Miklós, aztán Horváth Csaba, Tüttő Kata, egyszer pedig Szekeres Imre kezdeményezte ezt. Szekeres már 2018-ban javasolta a kizárását. Szekeres ideológiai alapon akarta kizáratni, mondván, Szanyi amolyan szélsőbalos elhajló. Tüttő Kata azért, mert nem értett egyet a kerítéssel. Akkor még úgy tűnt, hogy az MSZP kerítéspárti. Horváth Csaba azért, mert 2010-ben megpendítette, nem biztos, hogy ő lenne a legjobb főpolgármester-jelölt. Hagyó pedig azért, mert nemcsak mondta, hanem tevőlegesen elintézte Bajnainál, hogy a távhő áfája öt százalék legyen. Azóta is öt százalék a távfűtés áfája, amit Szanyi sikerként élt meg.

Felidézte, hogy Mesterházy Attilával konstruktív vitái voltak, ő öntudatos, pragmatista elemekkel fűszerezett baloldali politikát képviselt. Ezzel szemben a Tóth Bertalan-féle vonal elvtelen, önfeladó, pénzhajhász, korrupt, amit semmi szín alatt nem tud támogatni. Jelezte, már 2018-ban azt kezdeményezte, hogy számolják fel a pártot, s alakítsák újjá. Az önkormányzati választások után úgy látta, semmi hajlandóság nincs a balra fordulásra. Nem véletlen, hogy az MSZP mára elveszítette tagságának kilencven százalékát. Ennél is nagyobb baj, hogy a szavazóit is elveszítette. Az ember kihez legyen lojális? A kilencven százalékhoz, aki otthagyta a pártot, vagy a tízhez, aki maradt? – tette fel a kérdést. Ő ezt a dilemmát úgy oldotta fel, hogy otthagyta a pártot. Ez a párt most szerinte nyílegyenesen halad a semmibe. Ehhez Szanyi nem akart asszisztálni.

Az EP-választással kapcsolatban elmondta, a pártszervezetek kilencven százaléka őt támogatta. Ezt puccsolta meg a pártelnök úgy, hogy magát tette a lista élére. Volt egy újabb puccs, amikor a lefizetett embereivel elérte, hogy ne Szanyi, hanem Ujhelyi István legyen az EP-ben a párt képviselője. Csak akkor tudott volna Brüsszelbe menni, ha az MSZP három EP-mandátumot szerez. A pártelnöknek az volt a szándéka, hogy ha két mandátumhoz jutnak, akkor a párbeszédes Jávor Benedek legyen a képviselő. Ez maga az önfeladás. Lesújtó, húzta alá az Iszomm elnöke.

Nem rejtette a véka alá azt sem, hogy van benne revansvágy, és ezt meg fogja mutatni. Kijelentette, a baloldal tud erős lenni Magyarországon.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére