Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szánthó Miklós: ma már azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődő

Nagy Gábor

2019.09.06. 15:15

A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) kuratóriumának elnöke is tartott előadást a III. Budapesti Demográfiai Csúcson.

Szánthó egy Wass Albert-idézettel („Együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngédség”) kezdte előadását a Budapesti Demográfiai Csúcson.

Elmondta, hogy mind ennek a konferenciának, mind az alapítványnak az a célja, hogy a férfi és nő kötelékén alapuló családmodellt mutassa be és vegye védelmébe, ugyanis ma már azt is védelemben kell részesíteni, ami magától értetődő.

Úgy fogalmazott: a hagyományos, klasszikus családmodell megvédése nem kis feladat, sőt, nehéz dologról beszélünk, amikor a normális házasságot és hagyományos családot, mint értéket védelmezzük. Utóbbi ugyanis átfogó támadás alatt áll a progresszió harcosai és a liberálisok által, ők ugyanis az egyéni érdekek és vágyak korlátlan kibontakoztatásának ígéretét hirdetik.

Szánthó idézte a szocialista Frans Timmermanst is, aki szerint az illiberalizmus a szabadság nélküliséget jelenti.

A kuratóriumi elnök erre úgy reagált, hogy a szabadságnak van egy keresztényi megközelítése is, mely azt jelenti, hogy az egyéni érdekeinknek és vágyainknak korlátot szabunk, megvan bennünk a magunkon uralkodás képessége, és nem keverjük össze a boldogságot az élvezetekkel. A család intézményét szerinte azért is támadják ennyire, mert az, hogy saját magam elé helyezem a feleségemet, a gyerekemet, vagyis a családomat, szembemegy a totális önmegvalósítás eszményével.

A KESMA azt tűzte ki célul, hogy a család intézményét, ha úgy tetszik, reklámozza – mutatott rá az elnök. Ezzel szemben áll a politikai korrektség, a nyílt társadalom, a különböző együttélési formák iránti érzékenyítés, a homoszexuális propaganda vagy a genderideológia, amely a gyermektelenség szabadságát, az ökotudatos gyermektelenséget hirdeti.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Strasbourg ismét a migránsok oldalára állt

Strasbourg ismét a migránsok oldalára állt

Már Franciaország sem elégíti ti kellőképpen a migránsok igényeit.

Ha külföldről behurcolják a koronavírust, nagy baj lesz

Ha külföldről behurcolják a koronavírust, nagy baj lesz

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth Rádió műsorában.

Áramkimaradásokat okoztak az antifasiszták Berlinben

Áramkimaradásokat okoztak az antifasiszták Berlinben

Utcai lámpákból vágták ki a kábeleket, majd épületeket és autókat rongáltak meg.

Soros ügyésze megpróbálja tönkretenni a házát védő család életét

Soros ügyésze megpróbálja tönkretenni a házát védő család életét

A Soros György amerikai tőzsdespekuláns által támogatott ügyész nyomozást indított a pár ellen.

Az észak-macedón-görög határra érkezőkből táplálkozik a balkáni mozgás

Az észak-macedón-görög határon érkező illegális bevándorlók tömegeiből „táplálkozik” a balkáni migrációs mozgás – mondta Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet munkatársa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Striciket és emberkereskedőket vett őrizetbe a rendőrség – Videón az elfogás!

Striciket és emberkereskedőket vett őrizetbe a rendőrség – Videón az elfogás!

Elfogott a rendőrség két férfit, aki egy nőt prostituáltként dolgoztatott 2017 óta Magyarországon, Németországban és Ausztriában – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére