Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Szakértõ: teljes a káosz az ellenzéki térfélen

Forisek Ádám

2018.05.19. 08:35

A Párbeszéd parlamenti frakciójának megszûnése Bõsz Anett kilépése által azt bizonyítja, hogy nagy a baj az ellenzékben Deák Dániel politológus szerint.

Ahogy arról mi is írtunk pénteken, az MSZP-Párbeszéd listáján parlamentbe jutott MLP-s Bősz Anett úgy döntött, hogy kilép a Párbeszéd frakciójából, így az megszűnik a parlamentben.

Ezzel kapcsolatban Deák Dániel az M1 aktuális csatornán úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok egymásnak estek, meghazudtolják egymást. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy a szocialisták nem is tudtak arról a megállapodásról, amit februárban Molnár Gyula pártelnökként, Karácsony Gergely pedig miniszterelnök-jelöltként kötött Fodor Gáborral, a Liberálisok elnökével arról, hogy évi 60 millió forintot kapnak az MSZP-től, holott mindkettőjük aláírása ott a megállapodáson.

Ha az MSZP elnöksége, választmánya valóban nem tudott erről, akkor megszűntek pártként működni – fűzte hozzá a politológus.

Deák Dániel szerint egy politikai megállapodásról lehet szó, amelynek lényege, hogy a szocialisták frakciót vásároltak a Párbeszédnek. De az MSZP most valószínűleg ki akar hátrálni a megállapodásból, mert sokkal rosszabbul szerepelt a választáson, mint várta, és így kisebb állami támogatást kap, továbbá az sem érdeke, hogy a Párbeszéd "elvigye a show-t" a parlamentben.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére