Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros egyre elszántabban próbálja megbuktatni a magyar kormányt

Bertha László

2017.04.21. 21:28

A Soros-féle Open Society Foundations nyilvánosságra hozta 2015-ös támogatási listáját.

Eljött a pillanat, amikor végre hivatalos adatok alapján is bepillantást nyerhetünk abba, hogy nagyjából hogyan és milyen összegekkel próbálja aláásni Soros György a magyar kormány tevékenységét, ugyanis a Nyílt Társadalom Alapítványok nyilvánosságra hozták a 2015-ös támogatási listájukat. A Soros-egyetem körüli botrány és a civil törvény módosítása miatt az időzítés nyilván nem véletlen, mint ahogy az sem, hogy közel sem a teljes magyarországi lista került nyilvánosságra. Ennek ellenére azért találhatunk érdekes dolgokat, amit eddig a liberálisok és a „civilek” tagadtak.

A Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózatának egyik kiemelt központja a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) Alapítvány éppen Budapesten működik. Az intézet 2015-ös bevétele több mint 22 milliárd forint volt, amit Sorostól kaptak. Saját működésére közel 5 milliárd forintot költött az OSI, a maradékot – közel 17 milliárd forintot – adományként osztotta szét Európa-szerte. Ebből csak a Soros-hálózat szervezetei kaptak, tehát a támogatás elnyeréséhez nem elég civilnek lenni, hanem a Soros-féle liberális klubban is érdekeltnek kell lenni. Ebből világosan látszik, hogy mennyire függetlenek az itthon és külföldön is temérdek számban megjelenő, liberális politizálást folytató civil szervezetek.

Itthon körülbelül 1,2 milliárd forint jutott az ugyanazon fészekből származó szervezetekhez, a legtöbb a TASZ-hoz, ami 2 évvel ezelőtt 246 millió forintból hergelhette publikumát a kormány ellen – tegyük hozzá, nem sok sikerrel. A TASZ-szal az összegek nyilvánosságra hozása után kapásból nem stimmel valami: az ő jelentésük szerint az adott évben 168,6 millió forintból aggódhattak a „menekültekért”, a maradék 77,5 millió forintról nincs információ.

A több évet felölelő programoknak köszönhetően azonban az OSF összesen mintegy 321 millió forinttal tolta meg a TASZ szekerét 2015-ben"

– írja a PS.

A másik élharcos a Helsinki Bizottság, amely a bevételének 70%-át, összesen 239 millió forintot kapott az OSI-től. Ezt jelenti tehát, amikor a liberális sajtó a Soros által is támogatott szervezetekről beszél. A migránssimogatás és a határon a rendőröket vegzáló „menekültek” védelme egyébként láthatóan kifizetődő számukra, mivel a 2015-ös bevétel a 2014-es (a migránsválság előtti év) négyszerese volt.

Amikor pedig a pénzzel sem boldogulnak az illegális migráció ellen keményen fellépő magyar kormány ellen, akkor a Soros-birodalom kiterjedtségének hála, riaszthatják például a Migszolt, valamint egyéb kitartott magyarországi és külföldi utcai aktivistákat egyaránt. Ennyi pénzzel tehát sikeresen működhet egy politikai-közéleti aktivistahálózat, és eredményesen áshatja alá a kormányok munkáját. A magyar kormány munkájának köszönhetően ez itthon nem olyan egyszerű nekik, mint mondjuk Svédországban, Németországban vagy Olaszországban.

A HB persze bárkit kézen fogva bátorít, ha esélyt lát kormány ellen felingerelt hőbörgők további hergelésére, vagy a Gulyás-féle liberó-provokátorok a sajtóban mártírként való eladására. Érthető persze a két szervezet igyekezete, hiszen a magyarországi Soros támogatások 40%-át ők teszik zsebre, bár igaz, hogy például Fekete-Győrék népszavazós olimpiafúrásához, vagy más „civil” akciókhoz nem szükséges ennyi pénz, ők kevesebbel is beérik Sorostól.

A TASZ-t és Helsinki Bizottságot követő szervezeteknél nagy szakadék látható a bértáblán, őket a szocikhoz közeli Political Capital követi, akik 60 millióból készíthettek „független” politikai elemzéseket. Közel ugyanekkora összegből gazdálkodhat a vadliberális Átlátszó.hu, aminek egyik szabadelvű újságírója nemrég az általa vizionált kormányváltás után platós IFA-ra lapátolná a Fidesz szavazóit. Az elv az valóban elég szabad, mondhatnám kicsit durva egy mindent és mindenkit elfogadó liberálistól.

Az OSI 50 millióval támogatta a roma integrációért dolgozó Autonómia Alapítványt is, akinek hosszú évekig regnáló kuratóriumi elnöke Ferge Zsuzsa a HVG-nek fejtette ki álláspontját, miszerint a magyar középosztálybeliek támogatása helyett stabil alapjövedelmet kéne adni a munkanélküli, sokgyermekes családoknak.

46,5 millió forintnyi támogatást kapott a Független Újságírók Alapítványa, ez egyéb hozzáfűznivalót nem nagyon igényel. A TASZ és a HB leghangosabb testvérkéje, a Transparency Internaional 34,5 millióból vádaskodhatott a magyar kormány ellen, persze mindenfajta bizonyíték nélkül félrevezetve az embereket és az európai közvéleményt.

A legjobban fizetett „civil” szervezetek közt olyan további ismerős brigádok kaptak 20-30 millió forint közti összegeket, mint például az Energiaklub Szakpolitikai Intézet, az Átlátszóval egybeforrt K-Monitor Közhasznú Egyesület, a Majtényi Lászlót köztársaságielnök-jelöltként az országra szabadító Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Közép-európai Egyetem (Soros-egyetem), a PATENT Egyesület és a Másság Alapítvány. A tizenhárom legjobban tartott szervezet elvitt majdnem 900 millió forintot, a magyarországi támogatások háromnegyedét – írja a PestiSrácok.hu.

A magyarországi Soros-szervezetek 2013-ban még csak 500 millióból gazdálkodhattak, 2 évvel később pedig már 1,2 milliárd forintból. Valószínűleg az összegek folyamatosan nőnek, hogy minél nagyobb hisztit próbáljanak intézni a 2018-as választásokig. Soros Györgynek azonban sok öröme nem lehet kitartottjaiban, hiszen az óvodás hiszti a diktatúra miatt, a migránssimogatás, a melegházasság és a bizonyítékok nélküli vádaskodások még a baloldali közvélemény-kutatások szerint sem hatják meg a magyar szavazókat.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére