Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Soros alapítványa bíróságon veszi célba a bevándorlás megállításáért felelõs törvényt

888.hu

2018.09.24. 18:25

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a "Stop Soros" törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) - jelentette be honlapján hétfõn a szervezet.

A felperes szerint az Országgyűlés által júniusban megszavazott jogszabályok ellentmondanak az Emberi Jogok Európai Egyezményének a szólásszabadságra, illetve az egyesülés és a gyülekezés szabadságára vonatkozó cikkelyeivel.

A beadványban az ellen tiltakoztak, hogy az új törvények értelmében bűncselekménynek számít a Magyarország területére belépő menedékkérők támogatása, beleértve a jogi tanácsadást is, valamint kifogásolták "a bevándorlást segítő tevékenység támogatása" után fizetendő 25 százalékos különadót is.

Nyilván azért, mert ebből a pénzből már nem jutna az elvtársaiknak, ehelyett a magyar állam költené el határvédelemre.

A Nyílt Társadalom Alapítvány úgy véli, hogy ezen rendelkezéseknek "szélesebb körre kiterjedő, káros hatásuk lesz a Magyarországon tevékenykedő civil szervezetek jogaira, és veszélyes precedenst teremtenek".

Mint ismert, a Stop Soros törvénycsomag körülbelül egy-két tucatnyi civil szervezetet érint a Magyarországon beregisztrált nagyjából 60 ezer ilyen szervezet közül. Az érintett szervezetek is azok, amelyek propagálták a bevándorlást, migránsokat csempésztek az országba, vagy épp olyan felvilágosító kampányt végeztek a köreikben, amelyek segítségével a migránsok hatékonyabban tudják átverni a magyar hatóságokat.

A Soros György alapította szervezet ezzel párhuzamosan a magyar Alkotmánybíróságon is eljárást indított.

Mint közölték, azért volt szükség ezekre a lépésekre, mert "nem szeretnék megvárni a magyar bíróságok válaszát a rendelkezés jelenlegi és folyamatos káros hatása miatt".

A káros hatás pedig a következő: az érintett két tucatnyi szélsőliberális, migránspárti, álcivil szervezet nem tudja hatékonyan végezni a munkáját, amíg a törvény hatályban van.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.

Az Európai Bizottság júliusban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a szóban forgó törvénycsomag miatt, mely a kormány szerint azért fontos, mert büntethetővé teszi az illegális bevándorlás elősegítését és szervezését.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére