Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
Kétharmad
 
 
 
 

Soha nem voltak ilyen jók a magyar-kínai kapcsolatok

Bertha László

2016.11.06. 11:28

Soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most. A gazdasági együttmûködés pedig a távolság ellenére is elég szoros - jelentette ki Salát Gergely Kína-kutató.

Soha nem voltak olyan jók a magyar-kínai kapcsolatok, mint most. A gazdasági együttműködés pedig a távolság ellenére is elég szoros – jelentette ki Salát Gergely Kína-kutató.

A szakértő az M1 műsorában a kínai és a kelet-közép-európai vezetők rigai csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, hogy a Kínával való összefogás a magyar infrastruktúra, például a vasúti közlekedés jelentős fejlődését eredményezheti, emellett munkahelyeket is teremthet.

Salát Gergely közölte, hogy Kína a világ minden részén befektet, terjeszkedésének egy „kis lába” Magyarország.

A kutató szerint 2012 óta minden évben találkozik a kínai kormányfő és a tizenhat kelet- és közép-európai ország miniszterelnöke, ami azért is jó alkalom Kínának, mert így nem kell egyenként foglalkoznia a térség államaival.

A szakértő továbbá elmondta, hogy Kína egyre inkább próbál átállni a mennyiségi fejlődésről a minőségire.


A szombati egyeztetéseket követően a magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Kína kapcsolata újabb mérföldkőhöz érkezett, mert olyan megállapodásokat írtak alá, melyek nyomán az első, határokon átívelő, kínaiak által finanszírozott közép-európai beruházás jön létre. A kínai kormányfővel tartott megbeszélés után Orbán Viktor és Szijjártó Péter többek között a Huawei vezetőivel is tárgyalt. A kínai vállalat stratégiai fontosságú partnere a magyar kormánynak, amelynek Magyarországon van a második legnagyobb gyártóközpontja a világon.

OLVASTAD MÁR?

Kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Migránsbűnözésről szóló statisztikákat hamisított meg a holland migrációs miniszter

Migránsbűnözésről szóló statisztikákat hamisított meg a holland migrációs miniszter

Amerika, London, Párizs

Lemondásra kényszerült Mark Harbers migrációért felelős miniszter, miután egy szemtelenül kozmetikázott jelentést mutatott be a parlamentnek.

Orbán Viktor: Európa jövője nem játék

Orbán Viktor: Európa jövője nem játék

Kétharmad

A felvidéki magyarságot is szavazásra buzdította és a Magyar Közösség Pártja (MKP) támogatását javasolta a szlovákiai magyaroknak Orbán Viktor, aki szerda délután a Karmelita kolostorban fogadta Menyhárt Józsefet, az MKP elnökét – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Brüsszel és a baloldal a bevándorlókban látja az új proletariátust

Brüsszel és a baloldal a bevándorlókban látja az új proletariátust

Piszkostizenkettő

A Marx csodálatától (is) megrészegült Juncker & Co. a baloldallal egyetemben új társadalomról és új proletariátusról ábrándozik.

Verhofstadt nyíltan beszélt arról, hogy az Európai Uniót birodalommá kell alakítani

Verhofstadt nyíltan beszélt arról, hogy az Európai Uniót birodalommá kell alakítani

Amerika, London, Párizs

A bevándorláspártiak kedvenc fogtündére úgy véli, Európa csak akkor tud versenyképes maradni, ha „birodalommá” alakul.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére