Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

"Soha ne feledjük az elcsatolt településeket!"

Bertha László

2018.02.18. 13:58

A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától történt visszacsatolás 94. évfordulójára emlékeztek vasárnap Somoskõújfalun. Kövér László, az Országgyûlés elnöke az ünnepségen arra kért minden magyarországi települést, hogy soha ne feledjék a határon kívül maradt magyar településeket.

A Nógrád megyei Somoskőújfalu Somoskővel együtt négy évig Csehszlovákia része volt a trianoni döntés után.

Az Országgyűlés december 12-én a fideszes Balla Mihály és Becsó Zsolt képviselők kezdeményezésére a Hazatért falu (Pagi ad Patriam reversi) címet adományozta a két településnek. Kövér László a határozat egy-egy díszpéldányát adta át vasárnap Tóth Lászlónak, Somoskőújfalu és Fekete Zsoltnak, a Somoskőt is magában foglaló Salgótarján polgármesterének.

Kövér László beszédében úgy fogalmazott, hogy 1918, 1919 és 1920 három olyan esztendő, melynek során a magyarság több mint ezeréves Kárpát-medencei története alatt a legnagyobb veszteségeket szenvedte el, és amelyek végén a korabeli nemzetközi politika országunkat a trianoni döntéssel életképtelenségre, nemzetünket pedig szétszakítottságra ítélte.

A magyar emberek egy évszázados áldozatos helytállásának és megfeszített munkájának köszönhetően azonban napjainkban államunk ismét életképes, nemzetünk lelkileg ismét összetartozik, az állampolgárság köteléke pedig közjogilag is ismét összekapcsolhatja a külhoni nemzetrészeinket Magyarországgal – mondta.

Kövér László emlékeztetett arra, hogy az első világháború győztesei Magyarországot területének 72, lakosságának 64 százalékától, valamint 9643 településétől fosztották meg.

A házelnök szerint mindez azért történhetett meg, mert olyanok vezették Magyarországot, „akik nem szolgálták, hanem kiszolgáltatták”, akik Tisza István miniszterelnök meggyilkolása után politikai hatalomhoz jutva megszüntették a magyarság politikai és fizikai önvédelmi képességét.

Kövér László arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan időket élünk, amelyben újfajta veszélyek leselkednek ránk. Az a kérdés, meg tudjuk-e tartani közös szülőföldünket a magunkénak,

a világban szervezkedő és már akcióba lépett, felhatalmazás nélküli és arctalan, de óriási erőket koncentráló hatalmakkal, láthatatlan hálózatokkal szemben."

Meg tudjuk-e védeni anyagi és szellemi erőforrásainkat, földünket, vizünket, gyermekeinket, hitünket, hagyományainkat vagy hagyjuk, hogy előbb megfosszanak bennünket önazonosságunktól, hogy aztán jogainkat, országainkat is elvehessék – vetette fel.

Az Országgyűlés elnöke arra hívott fel mindenkit, hogy Magyarország sorsát soha többé ne bízzák olyan politikusokra, „akik önös érdekből vagy ideológiai rögeszméiktől vezettetve” kiszolgáltatják, védtelenné teszik országunkat a külvilággal szemben.

Az ünnepség végén koszorút helyeztek el a Hazatérés emlékművénél Kövér László mellett a Krepuska és a Liptay családok tagjai, Balla Mihály és Becsó Zsolt képviselők, valamint Medvácz Lajos (Fidesz-KDNP) Balassagyarmat polgármestere is – írja az MTI.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére