Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sneider Tamás: a Jobbik tényleges vezetője nem Jakab Péter

888.hu

2020.06.12. 10:44

A párt korábbi elnöke erről az ATV Harcosok Klubja című műsorában beszélt.

Mint ismert, Sneider Tamás, a Jobbik korábbi elnöke kilépett a Jobbik-frakcióból, valamint a parlamenti alelnöki pozíciójáról is lemondott. A politikus az ATV-ben beszélt a történtekről.

Sneider a Harcosok Klubja című műsorban elmondta, amikor a Jobbik 2013 környékén eldöntötte, hogy megpróbál egy jobbközép politikát folytatni, maga is a támogatók között volt.

A mostani kilépés sem a néppártosodás miatt történt

– hangsúlyozta a politikus.

A Jobbik korábbi elnöke arról is beszélt, hogy Ungár Péter milyen szerepet játszott a kilépésében, illetve hogy tartanak-e az LMP felé. Sneider Tamás számára az elmúlt pár hét egyik mélypontja az ungáros sztori volt, úgy érzi, Sorossal egy szintre került a vita:

a Jobbiknak Ungár Péter lett a saját Sorosa.

A politikus elárulta, zajlik a háttérben a fővárosi körzetek osztogatása, a Jobbik viszont nem tényező ebben, nem tud beleszólni. Teljesen persze nem megkerülhető – pontosított a politikus a műsorvezetői kérdésre reagálva –, de úgy tekintenek rá, mint a vidék pártjára. A vidék pedig a Fidesz fennhatósága. Az esélyes körzetek a városi, főleg budapesti területek, ahol azonban a Jobbiknak alacsonyabb a támogatottsága.

Sneider Tamás kitért a Jobbik jelenlegi pártvezetésére is. Elmondása szerint

ténylegesen nem Jakab Péter, hanem egy kisebb társaság (Szilágyi György, Gyurkovics Tibor és Béres Ferenc Attila) vezeti a pártot.

Béres a kommunikációért felel, amely Sneider szerint teljesen átállt a baloldali retorikára.

Sneider a műsorban elmondta, a Jobbiknak az lett volna a célja, hogy jobboldali, hagyományőrző választókat hozzon be az ellenzéki térfélre, ez a kísérlet azonban kudarcba fulladt.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére