Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Sikeres a bértámogatási program, egyre többen igénylik

888.hu - MTI

2020.05.29. 18:10

Rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek.

Palkovics László két zalai cég bértámogatást biztosító okiratának átadása kapcsán beszélt arról, hogy

az új munkahelyek teremtésére szánt 80 milliárdból mintegy 70 ezer ember munkába állását segíthetik. Ebben a programban a cégeknek legalább 9 hónapos foglalkoztatást kell vállalniuk úgy, hogy ebből 6 hónapra az állam biztosítja a bértámogatást.

A gazdaságvédelmi akcióterv részeként vezették be a munkahelyvédelmi bértámogatást, hogy a munkaadók csökkentett munkaidőben meg tudják tartani a munkavállalóikat, a kutatás-fejlesztéssel foglalkozó vállalkozásoknak pedig 40 százalékos bértámogatást biztosítanak. Mostanáig már több mint 130 ezer dolgozó után igényelték munkáltatóik a „kurzarbeit” támogatási lehetőséget, illetve 13 ezer kutató után a bértámogatást – jelezte az innovációs és technológiai miniszter.

Hozzátette, hogy a további támogatások közé tartozik a vállalati struktúrák fejlesztését célzó program, valamint az informatikai képzés is, amire a múlt heti határidőig 62 ezren jelentkeztek. Mostanáig mintegy 1,1 millió ember részesül az államtól valamilyen támogatási formában, beleértve a munkahelyek megtartását, létrehozását szolgáló programokat és a munkanélkülivé váltak segélyezését is.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a múlt évben európai szinten a legnagyobb, 5 százalékos gazdasági növekedést ért el Magyarország, a munkanélküliség pedig 3,5 százalékra csökkent. A koronavírus-járvány azonban az egészségre, a társadalomra és a gazdaságra egyaránt negatív következményekkel járt, de a kormány sikeres védekezést folytatott az időben meghozott döntéseivel.

 

A magyar gazdaság általános megítélése alapvetően pozitív, az IMF szerint az Európai Unióban a válságnak legkevésbé kitett ország

- emelte ki Palkovics László.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Dél-Olaszországban katonákat rendeltek ki a fertőzött migránsok felügyeletére

Katonák felügyelik az igazoltan koronavírus-fertőzött és karanténba helyezett migránsokat a dél-olaszországi Amantea városban hétfőtől, miután a bevándorlók ottani elhelyezése lakossági tiltakozáshoz vezetett.

Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia ellenőrzése alá vonta a járványhelyzetet

Nagy-Britannia mára jórészt ellenőrzése alá vonta az új típusú koronavírus okozta járványt, de az óvatosság továbbra is indokolt – mondta hétfőn a brit miniszterelnök.

Két terroristagyanús migránst fogtak el Németországban

Két terroristagyanús migránst fogtak el Németországban

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek két terroristagyanús szíriai férfit Németországban – közölte hétfőn a szövetségi legfőbb ügyészség.

Új férőhelyekkel csökken a börtönök zsúfoltsága

Új férőhelyekkel csökken a börtönök zsúfoltsága

Tíz büntetés-végrehajtási intézményben összesen 2750 új férőhelyet alakított ki a Belügyminisztérium.

Sikerek esetén Karácsonyék nem mutogatnak hátrafelé

Sikerek esetén Karácsonyék nem mutogatnak hátrafelé

„Ma egy színvonalas, pihenésre, beszélgetésre, sportolásra alkalmas helyet adtunk át. (...) Az új városvezetés élhetőbbé teszi és bővíti a zöldfelületeinket!”, a szavakkal adta át nemrégiben az XI. kerületi Egyetemisták parkját a nagyközönségnek Gy. Németh Erzsébet, Karácsony jobbkeze a hírhedt baloldali fake news-gyár, az ezalenyeg.hu beszámolója szerint. Milyen kár, hogy erről a beruházásról még akkor döntöttek, amikor a fővárost Tarlós István, Újbudát pedig dr. Hoffmann Tamás vezette.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére