Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Schanda: kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések

Békési Marcell

2020.05.30. 11:00

Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca szombati közleménye szerint.

Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.

Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett

- fejtette ki.

A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is. A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához – fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.

Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket.

A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést

- fogalmazott Schanda Tamás.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére