Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Priceless: a szocik elkezdték kommunistázni egymást

888.hu

2017.07.28. 11:28

Kezdetben Botka László leárulózta párttársát, Molnár Zsoltot, aki áttételesen lekommunistázta Botkát.

Botka vádjait  Molnár Zsolt kifogásolta, abszurdnak és "pártállami időket idézőnek" nevezte a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Botka László a 168 Óra csütörtöki számában megjelent interjúban az MSZP álláspontjával ellentétesnek minősítette Molnár Zsoltnak, a párt országos elnökségi tagjának a véleményét, aki szerint hagyni kellene, hogy az LMP önállóan indulhasson és az MSZP nem vitathatja el, hogy Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének a parlamentben a helye.

Molnár Zsolt sajnálatosnak nevezte, hogy az MSZP belső ügyeivel foglalkoznak, ahelyett, hogy az ellenzéki stratégia kialakításával, a kormány leváltásával törődnének.

A politikus a rádióműsorban kifejtette: szerinte nincs olyan hallgató, aki szerint a Demokratikus Koalíció létezni tudna Gyurcsány Ferenc nélkül. Hozzátette: ő továbbra is széleskörű szövetségi politikát támogat, de ebben a kérdésben ősszel az országos választmánynak kell döntenie, a testület döntését el fogja fogadni. Arról is beszélt, hogy ismeri a fővárosi és nagyvárosi párttársai véleményét, és utalt arra, hogy az elmúlt napok közvélemény-kutatásai az MSZP csökkenő támogatását mutatják.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Halálra röhögték magukat Alan Shearerék a németek búcsúján

Halálra röhögték magukat Alan Shearerék a németek búcsúján

Egy temetőben is vidámabb a hangulat, mint a tegnap este a német válogatott öltözőjében volt A Nationalelf 4-2-re verte Costa Ricát, ám ez kevés volt, 2018 után újra a csoportkörben búcsúzott a világbajnokságtól. A Bild kínos részletességgel számolt be a német búcsúról. A brüsszeli marokkóiak pedig újra tüzesen ünnepelték, hogy a számukra otthont biztosító Belgium csapata kiesett. 

„A jövőbe vetett reményt is szimbolizálja az energetikai infrastruktúra összekötése”

„A jövőbe vetett reményt is szimbolizálja az energetikai infrastruktúra összekötése”

Az energetikai infrastruktúra összekötése Magyarország és Szlovénia között szimbolizálja a két nép jövőbe vetett reményét is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a szlovéniai Cirkovcében a Cirkocve-Pince villamosenergia-távvezeték átadóünnepségén.

A 888 megmondja a tutit: Szerbia – Svájc

A 888 megmondja a tutit: Szerbia – Svájc

Ahogy mondani szokták: az élet a legnagyobb rendező. Ki gondolta volna, hogy eljön az az idő, hogy nem nyáron, hőségben, sörsátrak árnyékában, hanem ősszel/télen forralt bort szürcsölve kell végig izgulnunk egy labdarúgó-világbajnokságot? De azzal, hogy Katar nyerte a 2022-es vb rendezési jogát, ezt is megtapasztalhatjuk. A 888.hu is kiveszi a részét a szurkolásból, a torna ideje alatt minden nap egy slágermeccs győztesét tippeljük meg párokba osztva, nem feltétlenül futballszakmai szempontok alapján. A mai meccs: Szerbia – Svájc.

Afrikában kötnek ki az Ukrajnába küldött fegyverek

A nigériai elnök egy konferencián aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a líbiai háborúhoz hasonló módon az ukrajnai háborúból is kezdenek a fegyverek beszűrődni a Száhel-övezet térségébe, ami állítása szerint veszélyezteti a kollektív békét és a biztonságot a régióban.

A baloldal ma is görcsösen ragaszkodik Lenin tanításához

A baloldal ma is görcsösen ragaszkodik Lenin tanításához

Emlékszünk jól: a baloldal következetesen kitartott amellett, hogy nem politikai, hanem szakmai okokból tartotta vissza Brüsszel a Magyarországnak járó összeget. Aztán a napokban a Szabad Európa cikkéből kiderült, hogy mégis. A gyerekek szexuális befolyásolása miatt történhetett mindez. Tehát politikai okokból, amit Orbán Viktor mai rádióinterjújában meg is erősített.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére