Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Palkovics: A Fudan Egyetem nem vesz el területet a Diákvárostól

888.hu, MTI

2021.04.27. 15:10

A déli városkapu komplex fejlesztése alkalmas lesz a Diákváros és a Fudan Egyetem befogadására is, vagyis az újonnan létesülő felsőoktatási intézmény nem vesz el területet a diákvárostól – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter kedden Budapesten.

 

Palkovics László a Budapest Diákváros – Nagyvásártelep és környezete nemzetközi építészeti tervpályázat eredményhirdetésén hangsúlyozta:

A terület fejlesztésének eredeti koncepciója is tartalmazott az intézményi övezet, a kollégiumok és a közösségi terek mellett olyan fejlesztési területet, amely kapcsolódó befektetések, például kutatóintézetek létrehozására alkalmas.
Ez volt a koncepció akkor is és ez most is”

– tette hozzá.
A miniszter felidézte, hogy a kormányzat már 2017-ben elfogadott egy 220 milliárd forint összegű kollégiumfejlesztési stratégiát, amelynek meg is kezdődött a megvalósítása. A Diákváros kialakításának elképzelése csak azután fogalmazódott meg, hogy meghiúsult a budapesti olimpia megrendezésének terve.

Palkovics László felhívta a figyelmet arra, hogy a Fudant a világ 34. legjobb egyetemeként tartják nyilván, és a budapesti campus megvalósítása jó Magyarországnak, jó Kínának, és jó a közösségnek.

Végül megjegyezte, hogy a Kínával történő felsőoktatási együttműködésről szóló elképzelés nem új, hiszen 2008–2009-ben már a Gyurcsány-kormány is célul tűzte ki a kínai hallgatók számának növelését Magyarországon.
Schneller Domonkos, a Miniszerelnökség Budapest és az agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára, a tervpályázat bírálóbizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban számos olyan ikonikus épület, például a Várkert Bazár is, megújult a fővárosban, amely már-már pusztulásra volt ítélve. Ugyanakkor a XIX. századi alkotások mellett a nemzeti örökség részei a XX. században született épültek is, mint például a Münnich Aladár által tervezett Nagyvásártelep.
Hangsúlyozta:

Az olimpiai pályázat egyik legfontosabb öröksége, hogy a fejlesztési program keretében felébred Csipkerózsika-álmából az észak-csepeli, ferencvárosi rozsdaövezet, megvalósulhat többek között a Diákváros és a Galvani híd, valamint évtizedek után egy nagy zöldterülettel egészül ki Budapest.
A tervpályázatra elsősorban hazai építészek munkáit várták, hogy így is segítsék a szektort a járvány idején. Az elbírálás alatt folyamatos párbeszédre törekedtek a területileg illetékes önkormányzatokkal, és a munkába az építészszakmai szervezetek képviselőit is bevonták.

A politikus úgy fogalmazott:

Tudjuk, hogy vannak, akik számára csak a »vagy-vagy« létezik, ám a kormányzat »is-is«-ben gondolkodik. Azaz szükség van a Galvani hídra is, az Aquincumi hidra is, az Albertfalva hídra is, valamint kell a Diákváros, és kell a világ elitjéhez tartozó egyetem is”

– mondta Schneller Domonkos.
A tenderre 23 pályamű érkezett. Harmadik lett a Studio Egret West Ltd. és a Robert Gutowski Architects Kft. közös munkája, második a Deichler Jakab Építész Stúdió Kft. pályázata,

az első díjat pedig a BIVAK studio Kft. terve érdemelte ki.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére