Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Összeütközött két hajó a Duna budapesti szakaszán, többen meghaltak

Tóth Dalma

2019.05.30. 07:35

Három fővárosi kórházba vitték a szerda esti, Budapesten történt dunai hajóbaleset sérültjeit – mondta az Országos Mentőszolgálat szóvivője csütörtök reggel az M1 aktuális csatornának. Eddig hét holttestet és hét könnyebb sérültet találtak, de az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. Az erős sodrás miatt már a főváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben résztvevők.

Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője közölte, a baleset hét sérültjét stabil állapotban vitték kórházba – tudomása szerint a Honvédkórházba, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházba és a Merényi Gusztáv Kórházba – annak köszönhetően, hogy hamar partra kerültek. A sérültek átfagytak a hideg vízben, de nagyobb traumás sérülést nem találtak rajtuk – tette hozzá. Volt olyan áldozat, akit több kilométerre a baleset helyszínétől, az M0-s déli hídjánál találtak meg.

A Duna vize most hideg – 10-15 fokos –, s az áradás miatt nagyon erős a sodrása – mondta a szóvivő, hozzátéve, aki ilyenkor vízbe kerül, az pillanatok alatt kihűlhet.

Legalább heten meghaltak, amikor összeütközött két hajó szerda este a Dunán a fővárosban, a Parlamentnél, majd ennek következtében az egyik elsüllyedt. A Hableány nevű turistahajó a szakadó esőben egy szállodahajóval ütközött, amely maga alá gyűrte a kisebb hajót. A turistahajó roncsát a Margit híd pilléréhez közel, a Duna mélyén találták meg.

Az elsüllyedt hajó fedélzetén 33 dél-koreai turista és kéttagú személyzet tartózkodott. A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonák is bekapcsolódtak a Duna teljes magyarországi szakaszán.

Motorcsónakkal túlélők után kutatnak a Duna fővárosi szakaszán, a Lánchíd és Erzsébet híd között 2019. május 29-én este | MTI/Lakatos Péter

Az M1 aktuális csatorna információi szerint az erős sodrás miatt már a főváros alatti folyószakaszra koncentrálnak a mentésben résztvevők.

A helyszínen van egy mentőhajó, amiről azt vizsgálják, hogy miként lehetne kiemelni a Hableány nevű sétahajó roncsát. Az M1 információi szerint három méter mély lehet a Duna azon a szakaszon – a Margit hídhoz közel –, ahol a hajó elsüllyedt.

A belügyminiszter is a helyszínre sietett

A helyszínre érkezett szerda éjjel Pintér Sándor belügyminiszter és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár is. Horváth Ildikó a magyar kormány nevében részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Egyúttal megköszönte a mentésben résztvevők munkáját. A rendőrség csütörtök délelőttre ígért részletes tájékoztatást a balesetről. Az áldozatok azonosítását a Koreai Köztársaság budapesti nagykövetségének munkatársai segítik.

Kormányszintű operatív csoport alakult

A külügyminiszterrel az élén egy kormányszintű operatív csoport megalakítását rendelte el csütörtökön a dél-koreai elnök az ország turistáit ért magyarországi vízi balesettel kapcsolatban. Mun Dzse In egyben utasította kormányát, hogy a magyar hatóságokkal együttműködve tegyenek meg minden lehetséges intézkedést a balesetet szenvedett dél-koreai turisták megsegítésére.

Tűzoltók és rendőrök a Müpa előtti pontonon a Parlament közelében ütközés miatt felborult és elsüllyedt Hableány rendezvényhajó utasai után kutatva 2019. május 29-én | MTI/Szigetváry Zsolt

A Yonhap hírügynökség jelentése szerint Mun tájékoztatást kapott a történtekről Csung Jui Jongtól, a dél-koreai elnök nemzetbiztonsági hivatalvezetőjétől. A szöuli kormány azt is tervezi, hogy a lehető leghamarabb 18 tisztviselőből álló csoportot küld Magyarországra.

Műszaki hibáról nem tudnak

A Hableány tulajdonosa, az Európa Cégcsoport és a Panorama Deck Kft. szóvivője, Tóth Mihály azt mondta, rutinszerű hajós városnézés közben történt a baleset. Közölte azt is, hogy a hajót folyamatosan szervizelték, műszaki hibáról nem tudnak. A Panorama Deck Kft. „minden erőforrást mozgósít az emberéletek védelmében”. A baleset okainak feltárásában a vállalat a hatóságokkal mindenben együttműködik – tette hozzá. A Hableány hajó 60 ember befogadására képes, 27 méter hosszú, 150 lóerős motorral felszerelt, rendszeresen karbantartott járműve a cég flottájának 2003 óta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére