Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Országos tisztifőorvos: nem szabad belefáradnunk a járványba

888.hu

2020.10.18. 10:55

Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk – figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is.

Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik – tette hozzá.

A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, „mindenki a helyén volt”, az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság.

A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll

- hangsúlyozta Müller Cecília.

A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös – emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat – mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól.

A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília hangsúlyozta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására.

Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.

A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos – mondta az országos tisztifőorvos.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Orbán Viktor közösen koszorúzott a Corvin-közben Wittner Máriával

Orbán Viktor közösen koszorúzott a Corvin-közben Wittner Máriával

A miniszterelnök a megemlékezésről készült videót a közösségi oldalán tette közzé „Gloria Victis 1956” címmel.

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Felvonták a nemzeti lobogót a Parlament előtt

Katonai tiszteletadással Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 64. évfordulóján péntek reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

2066 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

2066 fővel emelkedett a fertőzöttek száma

Elhunyt 47 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1.352 főre emelkedett, 15.655-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 37.272.

Ismét meggyalázták a magyar zászlót – ezúttal egy holland napilapban

Ismét meggyalázták a magyar zászlót – ezúttal egy holland napilapban

A holland sajtóban megjelenő lesújtó hangvételű vélemény hazánkról nem újdonság, de a Het Financieele Dagblad most ennél messzebbre ment – írta meg a Magyar Nemzet.

Gyáva népnek nincs hazája!

Gyáva népnek nincs hazája!

Mennyi mindent kellett túlélnie nemzetünknek mire eljutottunk 1956. október 23-ig és mennyit kellett szenvednünk azt követően is, hogy végre kivívjuk a szabadságunkat, amelyért a mai napig is minden pillanatban meg kell küzdenünk.

Már 41 640 295 ember kapta el a koronavírust a világon

A halottak száma 1 136 495, a gyógyultaké pedig 28 271 833 a péntek reggeli adatok szerint.

Biden 11 millió illegális bevándorlónak adna állampolgárságot

Biden 11 millió illegális bevándorlónak adna állampolgárságot

Nyugodt vita zajlott le az utolsó elnökjelölti vitán a Tennessee államban lévő Nashville-ben csütörtök este Donald Trump amerikai elnök és demokrata párti kihívója, Joe Biden között, melyen a felek több lényeges kérdésekre is kitértek.

Dicsőség a hősöknek: ma van az 1956-os antikommunista felkelés 64. évfordulója

Dicsőség a hősöknek: ma van az 1956-os antikommunista felkelés 64. évfordulója

1956 októberében Magyarországon békés tüntetéssel kezdődő, fegyveres felkeléssel folytatódó forradalom bontakozott ki a Rákosi Mátyás nevével összefonódó kommunista diktatúra és a szovjet megszállás ellen. 1990 májusa óta a forradalom és szabadságharc október 23-ai kezdőnapja Magyarország nemzeti ünnepe.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére