Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: Senkiről sem akarunk lemondani!

888.hu

2020.11.13. 08:30

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt.

A kormányfő az interjú elején elmondta, nem sokat aludt a tegnapi meccs miatt, de végre történt valami jó.

Büszkék lehetünk a fiainkra, mert harc volt, és nagy dolog a vikingeket legyőzni egy ilyen harcban”

– jelentette ki.

Ezután Orbán Viktor a korlátozásokról beszélt, kifejtette, hogy Ausztria volt a minta. Minden technikai eszköz rendelkezésre áll a védekezéshez, de orvos és ápolónő annyi van, amennyi – fogalmazott. Elmondta azt is, ha nem tettünk volna semmilyen lépést, akkor vészesen megközelítettük volna azt a határt, amikor már nem lehet elégséges ellátást nyújtani. A kormányfő szerint jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg ezeket a döntéseket, és így most 99 százalék az esélye annak, hogy az egészségügy képes lesz működni.

Senkiről sem akarunk lemondani”

– tette hozzá. Nekünk minden élet számít, az időseké is, a szülőké és a nagyszülőké is – hangsúlyozta a kormányfő.

Orbán Viktor azt is elmondta, jelenleg 6690 ember van kórházban, és 518-an vannak lélegeztetőgépen. Diákokat mozgósítottak, így például a műszaki egyetem diákjai viszik ki a medikusokat mintavételre.

Akik eddig munkába álltak, azokról csak jót lehet mondani, megemelem a kalapot az egyetemisták előtt is”

– mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy a 2950 óvodából eddig 208-at zártak be, valamint a 2500 általános iskola közel 10 százalékában digitális oktatás zajlik.

Ezután a vakcina témája került terítékre. – Magyarországon nagyon szigorúak a gyógyszerek forgalomba hozása, nálunk az nem fordulhat elő, hogy valaki a rossz gyógyszer miatt betegszik meg, de a rugalmasság és a szigor közötti egyensúly megtalálása nem könnyű egy-egy gyógyszer engedélyezése során – mondta a kormányfő. – Nem szabad politikai ügyet csinálni a vakcinából, és mivel nem lesz kötelező, mindenki eldönti, hogy beoltatja-e magát – tette hozzá.

A vakcina már a horizonton van.
Az elvitelre kerülő ételek esetében 5 százalék lesz az áfa – jelentette be a kormányfő.

A gazdasági növekedési munkacsoport is működik, várhatóan adócsökkentő lépések jöhetnek majd, amelyek segítik a vállalkozásokat, ugyanis ha nem csökkentenek adót, akkor nem lesz munkahely. Tehát 2021-ben érezhető mértékű adócsökkentés kell – hangsúlyozta.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy sok elágazásuk van az uniós vitáknak.

A magyar álláspont világos. Az Országgyűlés leütött néhány cöveket, és ezt eddig is betartottam, és be is fogom tartani”

– mondta.

Orbán Viktor Merkellel tárgyalt csütörtökön, és közölte vele, hogy a magyarok pénzét nem lehet elvenni, a gazdaság működni fog.

Ha elfogadjuk ezt a jogszabályt, amit az EP és a német elnökség kidolgozott, akkor az Európai Unióból Szovjetuniót csinálunk.”

Objektív alapon zsarolni akarnak országokat jogorvoslati lehetőségek nélkül, mondta a kormányfő. Régen a kommunista világban ezt szovjetellenes tevékenységnek hívták – tette hozzá.

A miniszterelnök elmondta, most nem erről kellene beszélni, hanem arról, hogyan tartsuk életben az egészségügyi rendszert, hogyan mentsük meg az emberek életét, hányan halnak meg. Ezzel kellene foglalkozni, erről kellene döntéseket hozni.

Azokban az országokban, ahol 100 százalék felett van az államadósság, ott hamar gond lehet. Mi meg tudjuk oldani a problémáinkat, mivel tegnap is 2,5 milliárd eurót vettünk fel a pénzpiacokról – közölte Orbán Viktor.

Felcserélik a fontossági sorrendet.

Ezután a tegnap az asztalra letett LMBTQ-stratégiáról esett szó. A kormányfő kifejtette, nem gondolja fölöslegesnek az ezzel kapcsolatos munkát, de ez most inkább a szakértőkre tartozik, a döntéshozóknak nem ezzel kellene foglalkozniuk.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére