Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor is búcsúzik az elhunyt Hankiss Ágnestől

888.hu

2021.08.17. 12:40

A család tájékoztatása szerint a volt európai parlamenti képviselőt kedden budapesti otthonában érte a halál 71 éves korában.

 

Régi harcostársunktól búcsúzunk. Isten Veled, Ági!”

– ezekkel a mondatokkal búcsúzott el Hankiss Ágnestől a magyar miniszterelnök a közösségi oldalán.

Az NMHH honlapján található életrajzi adatok szerint Hankiss Ágnes az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1973-ban klinikai pszichológiából diplomázott, rá egy évre pedig bölcsészdoktori címet szerzett társadalom-lélektanból.

Ezt követően közel tíz évig társadalom-lélektant tanított alma matere jogtudományi karán.

1989-ben A Jövő Irodalmáért-díjat, 1992-ben József Attila-díjat kapott.

1990 és 1994 között képviselő a fővárosi önkormányzatban, ahol a kulturális, valamint az emberi jogi és kisebbségi bizottság tagja volt.

Az 1990-es évektől a 2000-es évek végéig a Magyar Rádió Közalapítvány, majd a Duna Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagja, a magyar kultúra belgiumi bemutatkozását szolgáló, 1999-ben megrendezett Europalia Hungaria rendezvénysorozat kormánybiztosa, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke és az általa alapított Károlyi Palota Kulturális Központ és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet főigazgatója volt.

Hankiss Ágnes

  • 2003 és 2008 között a Hír TV és az Echo TV több politikai beszélgetős magazinjának műsorvezetőjeként tevékenykedett.
  • 2009 és 2014 között a Fidesz európai parlamenti képviselője volt, 2016 óta pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem címzetes docense és a Terrorelhárítási Tanszék megbízott vezetője.
  • 2019 decemberében pedig megválasztotta a parlament a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa tagjának.

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére