Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: az országnak működnie kell, másképp védekezünk, mint tavasszal

Filipp Dávid

2020.09.21. 14:30

A vírus második hullámában vagyunk, most felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlésben.

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában kezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka ma délután.

A kormányfő összegzéssel kezdett, elmondta színes és mozgékony volt a nyár Európában. Az 27 uniós tagország miniszterelnöke megegyezett a következő 10 év pénzügyi rendszeréről és költségvetéséről. Ismertetése szerint két részből áll a büdzsé: van a 7 éves költségvetés, és a következő generáció nevére keresztelt pénzügyi alap. A brüsszeli tárgyalások előtt elvárás volt, hogy a következő évek költségvetésében az azonos helyzetű tagállamok, azonos elbánásban részesüljenek.

Magyarországra nettó 31 milliárd euró áramlik majd be

– tette hozzá.

A miniszterelnök elmondta, hogy 2019-ben 9,6 milliárd eurónyi profitot termeltek a külföldi cégek Magyarországon, míg a hazai vállalkozások 1,6 milliárd eurót. Elmondása szerint 2028-ra közel kerülünk ahhoz a helyzethez, hogy Magyarország nettó befizető legyen az uniós büdzsébe.

Évente 9,6 milliárd eurónyi profitot kell felállítani az országnak, hogy pozitív legyen a mérlegünk az uniós számlák alapján. Ezt csak a külföldi magyar befektetések bővítésével lehet elérni – tette hozzá.

Orbán Viktor a jogállamiság ügyében azt mondta, hogy Magyarország kezdeményezte a hetes cikkely szerinti eljárás lezárását, de a német elnökségtől semmilyen garanciát nem kaptak arra, hogy ez megtörténik-e. Az EP politikai szempontok alapján két éve folytat Magyarország ellen eljárást. Minden kérdést megválaszoltunk, ami a jogállammal kapcsolatban felmerült.

Nincs akadálya annak, hogy ez az eljárás lezáruljon

– mondta a miniszterelnök.

Elmondta azt is, hogy a parlament döntése alapján javasolta a miniszterelnökök tanácsának, hogy politikai tevékenységet végző civil szervezetek anyagi támogatása szűnjön meg. Orbán Viktor szerint jó lenne, ha a magyar parlamentben külön munkacsoport foglalkozna ezzel a kérdéssel.

Közlése szerint „elkötelezettek vagyunk a jogállamiság mellett”.

Véleménye szerint a politikai vádak összegyűjtése jogállamiság címszó alá, éppen a jogállamisággal megy szembe.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az Ázsiából induló világjárvány súlyos helyzetet teremtett. Elmondása szerint az ország az első csatát megnyerte, a magyar egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a vírus második hullámában vagyunk. Külföldről hurcolták be a vírus, akárcsak tavasszal, de most felkészültebbek vagyunk. A nemzeti konzultációban egyértelmű üzenetet fogalmaztak meg a magyarok: az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus.

Kiemelte: ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna.

Döntésekről is szólt:

  • a beutazási korlátozások maradnak,
  • a maszkviselés kötelező lesz több helyen, és akár 50 ezer forint bírságot is fizethet,
  • fenntartják a kórházak látogatási tilalmát,
  • október elsejétől kötelező a testhőmérséklet mérés az iskolákban a gyerekeknek és tanároknak,
  • ingyenes lesz az influenzaoltás, hatósági árasak lettek a koronavírus-tesztek (19 500 Ft),
  • a szórakozóhelyek bezárnak 23 órától.

A védekezésben minden ember részt vesz, mindannyiunkon múlik mennyire lesz sikeres a védekezés – jelentette ki.

A miniszterelnök elmondta, hogy a fiatalok terjesztik most a vírust, ezért arra kérte őket, hogy figyeljenek oda, mert ők könnyen megbirkóznak a vírussal, de szülik nagyszüleik már nem biztos.

Az egészségügy terheléséről szólva elmondta, hogy a matematikusok és szakemberek azt mondják, a legrosszabb esetben 200 ezer ember egyidejű megbetegedésére lehet számítani. Ha így alakul 16 ezer ember kerül kórházba egyszerre és 800-nak lesz szüksége lélegeztetőgépre. Közölte:

ő ennek a duplájával számol.

Ismertetése szerint ma Magyarországon 66 ezer kórházi ágy van, de további tábori ágyakat is be tudnak vetni. Továbbra is érvényben van a tavasszal kidolgozott vezénylési terv.

Minden eszköznek és minden azt kezelő szakembernek meg van a helye

– mondta Orbán Viktor.

Beszélt arról is, hogy a járvány a gazdaságra is hatással van. Megismételte: annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus tönkretesz.

Elmondta: augusztusban többen dolgoztak, mint januárban.

Ismertetése szerint a beruházásösztönző programmal 170 milliárd forintot fektettünk a vállalatokba. 904 cég összesen 424 milliárd forintnyi befektetést kapott, amellyel több mint 154 ezer munkahely megvédést garantálták – mondta a miniszterelnök, és elmondta, a kis- és középvállalkozások közül 5500-an fordultak támogatási kérelemmel a kormányhoz, 193 milliárd forintnyi befektetés történt, amely 130 ezer munkahelyet mentettek meg.

Elmondta azt is, hogy 2021. július 1-ig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot, gyerekes családoknak, nyugdíjasok, munkanélküliek és közfoglalkoztatottak esetében.

A moratórium segítségével 1,6 millió ember otthona lesz biztonságban.

A kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések

– szögezte le, hozzátéve, miközben a többi ország megszorításokat vezet be, mi nem csak védekezünk, de fejlődni is tudunk.

Orbán Viktor kijelentette: sikerült megvédeni a magyarok otthonaik és munkahelyeit, a vállalatokat is sikerült is kellően megerősíteni, újra tudjuk indítani a gazdaságot.

Nehéz ősz elé nézünk, de együtt sikerülni fog

– zárta szavait Orbán Viktor.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Meghalt egy fiatal orvos, aki részt vett az AstraZeneca vakcinájának tesztelésében

Meghalt egy fiatal orvos, aki részt vett az AstraZeneca vakcinájának tesztelésében

Meghalt egy Rio de Janeiró-i 28 éves orvos, aki önkéntesen részt vett az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának klinikai tesztelésében – jelentette szerdán a brazil média.

Nem csak a krumpli miatt szavaztak azok a cigányok a Fideszre

Nem csak a krumpli miatt szavaztak azok a cigányok a Fideszre

Az ellenzéknek igazából nincs üzenete a romák számára, a Fidesznek viszont nem csak üzenete, de teljesítménye is van.

Hét ember ellen emeltek vádat a francia tanárgyilkosság miatt

A francia terrorelhárítási ügyészség indítványára az illetékes vizsgálóbíró hét ember, köztük két kiskorú ellen emelt vádat terrorista gyilkosságban való bűnrészesség gyanúja miatt csütörtökre virradóan Samuel Paty tanár kegyetlen megölése ügyében.

Nem velünk vitatkozik Ferenc pápa, hanem Pál apostollal

Nem velünk vitatkozik Ferenc pápa, hanem Pál apostollal

Pál apostol mintha személyesen Ferenc pápának írná a „rómaiakhoz” címzett levelét, amiben sokadszorra, világosan megfogalmazza, hogy a homoszexualitásnál még nagyobb bűn ennek az életformának a propagálása.

„Karnyújtásnyira” a Brexit megoldása, csak mindkét fél kompromisszumkészsége hiányzik

Folyamatos a huzavona, de lassan talán megállapodás születik. Ha másról nem is, de arról igen, hogy mikor üljenek le a tárgyalásokat folytatni a felek.

A baloldal a túlköltekezésben látja a válsághelyzet megoldását, az ugye 2008-ban is bejött...

A baloldal a túlköltekezésben látja a válsághelyzet megoldását, az ugye 2008-ban is bejött...

A gazdasági növekedés és a munkahelyek védelme azonban felelős döntéseken kell alapuljon. „Mindezt úgy teszi a kormány, hogy nem adósítja el közben a következő nemzedékeket.” De persze a túlköltekezés is egy megoldás lenne, csak abból még egyszer nem kér az ország.

Amikor már a saját szövetségesei támadják, az csak jelent valamit, nem?

Amikor már a saját szövetségesei támadják, az csak jelent valamit, nem?

Karácsony vs. Szaniszló 1:0 vagy 0:1 vagy hogy is van ez... A főváros nem kívánja kommentálni az ingatlanmágnás... jaj polgármester (!) bicikliutakat érintő Facebook-os kirohanását. Viszont felmerül a kérdés: nem egy csapatban játszanak?

7:59 – Ez történt ma

7:59 – Ez történt ma

A vírushelyzet romlik, a Momentum felvett egy humoristát, Macron hadjáratot indít az iszlamista szervezetek ellen, az erzsébetvárosi szájbermester áramlopása pedig olyan mint egy vízbe hajított kavics: egyre nagyobb kört ír maga köré.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére