Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor a Stern magazinnak nyilatkozott: Európa szuverén nemzetekből áll!

888

2021.02.04. 08:50

Az Európai Unió szuverén nemzetekből áll – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök egy interjúban, amely a Stern című német hírmagazin csütörtöki számában jelent meg.
Magyarországon úgy mondjuk, hogy csak akkor lehetsz jó európai, ha jó magyar vagy”

– válaszolt a kormányfő arra a kérdésre, hogy mit jelent számára jó európainak lenni. Kifejtette, hogy a magyar felfogás szerint Európa szuverén nemzetekből áll össze, egyes tagországok viszont az európai intézmények megerősítésére törekednek, és egyre több hatáskört adnának át Brüsszelnek. A magyarok ezt a „centralizmust” a történelmi tapasztalataikból adódóan aggodalommal szemlélik.

A magyar történelem vezérfonala a birodalmak elleni küzdelem, és nem akarjuk már megint feladni a Közép- és Kelet-Európa számára 31 éve kivívott szuverenitásunkat és a jogállamiságot.”

Arra a kérdésre, hogy Magyarország a brit példát követve miért nem lép ki az EU-ból, elmondta, hogy jobb nekünk az unióban, a brexit pedig nagy hiba volt, meg kellett volna akadályozni. Kifejtette, hogy elsősorban a kulturálisan különböző, szuverén nemzetek évszázados európai hagyományának megőrzését várja az EU-tól.

Olyan kulturális kontextust akarunk, amelyben jól érezzük magunkat.”

Magyarország a korszerű tudás és technológia megszerzésének lehetőségét is várja az EU-tól, valamint geopolitikai stabilitást és biztonságot.
„Fontos nekünk, hogy egy szövetséghez tartozzunk, amely biztonságot nyújt” – mondta a miniszterelnök. Kiemelte, hogy az EU-ról szóló lisszaboni szerződés második cikkelyében rögzített alapértékeket Magyarország természetesen teljes mértékben elfogadja. Ezeket az értékeket a magyar alaptörvény is tartalmazza – mutatott rá. Hozzátette: Magyarországon elképzelhetetlen, hogy fegyveres védelemre szoruljon egy zsidó intézmény.

Budapesten él Európa egyik legnagyobb zsidó közössége, és „társadalmi feladat gondoskodni arról, hogy a zsidó élet teljesen szabadon kibontakozhasson” – mondta Orbán Viktor. Kiemelte: a Magyarországot ma kormányzó erők az „antikommunista jogállami mozgalomból” érkeztek.

Jogállamiságunkban kételkedő nyugati partnereinknek mindig azt mondom, hogy kedves barátaim, ti hol küzdöttetek a jogállamiságért? Én Budapest utcáin harcoltam”

– mondta Orbán Viktor.

Már a helyzetet is abszurdnak tartom, hogy kérdéseket szegeznek nekem a jogállamiságról, és méltatlannak, mindenekelőtt azért, mert a bizonyítatlan vádakat soha nem kapcsolták világos, objektív kritériumokhoz.”

A sajtó helyzetéről a többi között elmondta: „objektív elemzések azt mutatják, hogy a kormánnyal szemben nagyon kritikus médiumok piaci részesedése jóval 50 százalék felett van”. Hozzátette, hogy a kormány nem szól bele médiaügyekbe.

Családpolitikai kérdésekkel kapcsolatban egyebek mellett kifejtette, hogy az alaptörvény szerint a család nő és férfi köteléke, és ez nem jelent intoleranciát.

Azzal kapcsolatban, hogy egy mesekönyv körüli vitában kijelentette: „hagyják békén a gyerekeinket”, elmondta, hogy a kötet „szexuális propagandát” tartalmazó meséket közöl, amelyek célja a gyermekek személyiségének befolyásolása.

Magyarországon valóban van egy határ, és az emberek nagyon nagy része egyet is ért azzal, amit mondtam. Türelmesek vagyunk, de biztosítani kell, hogy a gyermekek nyugalomban fejlődhessenek”

– emelte ki Orbán Viktor. Az alkotással szembeni heves tiltakozás nagyon is indokolt, ugyanakkor nem helyes „a fasizmus vagy a kommunizmus világába” visszavezető jelképek használata – mondta azzal kapcsolatban, hogy a Mi Hazánk Mozgalom nevű párt egyik vezetője nyilvánosan megsemmisítette a mű egy példányát.

Az iszlámhoz fűződő viszonyról elmondta: a magyarok nem szeretnék, hogy muszlim vallású emberek nagy számban megjelenjenek országukban, és kulturális változást okozzanak életükben. A Magyarországon tartózkodó muszlimokat „mi magunk engedtük be”, és ők „elfogadták, hogy egy keresztény-zsidó országban élnek, és betartják törvényeinket”.
Ez az alapállás nem csak a muszlimokra vonatkozik. Így például

kitűnő viszonyban vagyunk a kínaiakkal, de nem szeretnénk, hogy holnap bejöjjön ötmillió kínai”

– fogalmazott a kormányfő. A menedékkérők elhelyezése körüli EU-s jogi vitákkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „alapvetően ellenezzük az illegális bevándorlást”, ugyanakkor a menedékkérők rendes ellátást kaptak, kifogás csak azzal szemben volt, hogy nem mozoghattak szabadon a befogadóközpontokon kívül. Ezért állították fel a Szerbia vagy Horvátország felé nyitott tranzitzónákat, de „az unió sajnos ezt sem fogadta el”. Így bezárták a tranzitzónákat, de az Európai Bizottság azt a megoldást sem fogadta el, hogy a biztonságos harmadik országokban működő magyar külképviseleteken kell benyújtani a menedékjogi kérelmeket. Ezért most egy újabb bírósági döntésre kell várni ebben a „macska-egér játékban” – fejtette ki Orbán Viktor.
Kiemelte, hogy ellenez minden politikát, amely azt az érzést kelti a segítségre szorulókban, hogy a megoldás az Európába történő bevándorlás, hiszen így mindenki nekivágna az életveszélyes és megpróbáltatásokkal teli útnak.

Mint mondta, Magyarország betartja azt a nemzetközi szerződésekben lefektetett szabályt, amely előírja, hogy az otthonukból alapos okból menekülő embereket megilleti a befogadás joga egy biztonságos országban. Azonban nincs olyan nemzetközi jog, mely szerint ki lehet választani ezt az országot.

A magyar hozzáállás szerint a segítséget kell eljuttatni a rászorulókhoz, és nem „a problémákat behozni”, ezért alapították meg a Hungary Helps segélyszervezetet, amely az ország nagyságához képest igen tekintélyes méretű – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, hogy „egyfajta Marshall-tervet” kell elindítani „az afrikai és közel-keleti országoknak, amelyekből a migránsok jönnek”.

Kiemelte, hogy az EU felfogása a menekültek befogadásáról jóval túlterjeszkedik a menekültek helyzetéről szóló nemzetközi egyezményben lefektetett jogoknál. Sajnos ez a felfogás lett „a politikai mérce, és azonnal fekete báránnyá lesz, aki nem osztja ezt a politikát” – mondta.

A többi között hozzátette, hogy a következő húsz évben a migráció lesz az „európai civilizáció nagy kérdése”, és ebben a kérdésben a nemzeti parlamenteknek kell dönteniük. Hangsúlyozta, hogy Magyarország kulturális és vallási értelemben „nagyon sokszínű” ország, ahol konfliktusok nélkül, harmonikusan élnek együtt vallások és világnézetek.

Szeretjük a sokszínűséget a saját kultúránkon belül, de ami kívülről jön, azzal nagyon óvatosak vagyunk, azért is, mert kis ország vagyunk”

– mondta Orbán Viktor.

Az interjú készítői által a németek ellen irányuló világháborús retorikaként jellemzett beszédmódjáról Orbán Viktor elmondta, hogy szavai soha nem irányulnak a németek ellen, és mivel nem is a németek, hanem a magyarok választják meg hivatalába, nem a németeknek, hanem a magyaroknak címezi szavait. Vezető német politikusok Magyarországról tett kijelentéseit idézve hozzátette, hogy általában véve javítani kellene a politikusok szóhasználatán, és „verbális leszerelésre” lenne szükség. Kiemelte: a 2015-ös menekültválságban megmutatkozott, hogy „a német politika egy posztkeresztény és posztnemzeti Európában hisz”, amelyben a magyarok nem hisznek.

Ebben a helyzetben „toleránsnak kellene lennünk egymással, és ki kellene mondanunk, hogy ti úgy gondolkodtok, mi meg így, de ettől még lehetünk barátok”. A németek azonban azt mondták, hogy úgy kell gondolkodni a migrációról, mint a németek többsége. A magyarok ezt nem akarják, ami visszatérő feszültséget okoz a kétoldalú kapcsolatokban. „Ez a magyar olvasat az utóbbi öt évről” – mondta Orbán Viktor.

Mások mellett szólt Angela Merkel német kancellárról is. Szavai szerint a politikus „erős asszony, aki két keresztet cipel: a német és az európai politikáét”, mégis mindig egyenesen jár, amiért tisztelet illeti.

 

Stern/MTI

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére