Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán Viktor: 2020-ban az eurózóna elveszíti a növekedési képességét

Horváth Tamás

2020.02.01. 18:41

Még messze vannak egymástól az álláspontok az Európai Unió következő többéves költségvetését illetően – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülését követően, szombaton a portugáliai Beja városában.

A kormányfő az MTI tudósítása szerint kiemelte, az elmúlt években az európai gazdaságpolitikát Brüsszelben elrontották, és ennek hamarosan látni fogjuk a nyilvánvaló következményeit.

Már arra lehet számítani, hogy ebben az évben az eurózóna biztosan elveszíti a növekedési képességét, vagyis megáll

– vélekedett, hozzátéve, hogy az övezeten kívül is – Közép-Európát is ideértve – lehetnek hatásai a korábbi rossz gazdaságpolitikának.

Orbán Viktor elmondta, bár Magyarország megtette, a legtöbb ország nem csökkentette az adókat, nem támogatta a versenyt és olyan védelmi intézkedéseket vezetett be, amelyek rosszak voltak a gazdaságnak.

Összességében az európai gazdaság versenyképessége világméretekben csökkent, és ennek meg kell fizetni az árát

– hangsúlyozta.

A magyar miniszterelnök aláhúzta, a mostani tárgyalás arról szólt, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az európai gazdaság ismét növekedési pályára álljon és visszanyerje a versenyképességét.

Orbán Viktor és Andrej Plenkovic horvát kormányfő a Kohézió Barátai csoport kormányfői szintű ülésén a portugáliai Beja városában 2020. február 1-jén | Fotó: MTI

Emlékeztetett, éppen most ér véget az előző hétéves költségvetés, „most egy újat kell megalkotni”, és most arról beszéltek, hogyan kell ezt megtenni, hogy az az európai gazdaság növekedéséhez, gyarapodásához, így az emberek jólétéhez vezessen.

A viták elején vagyunk, nagyon messze vannak még az álláspontok

– fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő szerint elsősorban abban kell egyetértenie a tagállamoknak, hogy az EU versenyképességének visszaszerzése a legfontosabb. Ehhez pedig olyan költségvetésre van szükség, amely a lehető legnagyobb rugalmasságot biztosítja a tagállamoknak, továbbá ösztönözni kell azokat az országokat, amelyek készen állnak az adók csökkentésére.

Orbán Viktor azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britannia EU-tagsága pénteken megszűnt, azt mondta:

A britek kilépése és az, hogy ma mindenki életben van Nagy-Britanniában, azt mutatja, hogy az Európai Unión kívül is van élet.

Arra a kérdésre pedig, hogy tervezi-e bejelenteni a Fidesz kilépését az Európai Néppártból, azt válaszolta, hogy nem tervez semmilyen bejelentést.

A Kohézió barátai csoport 2005-ben jött létre lengyel kezdeményezésre, hogy képviselje a kedvezményezett tagországok érdekeit a nettó befizető országokkal szemben, ráirányítsa a figyelmet a kohéziós politika aktuális kérdéseire, összehangolja az álláspontokat és rendezze a vitákat. A csoport tagjai először 2012-ben üléseztek.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére