Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Orbán: "Meg fogjuk fékezni Soros György tervét"

Horváth József György

2018.02.18. 17:21

Munka, család, haza. Ezekrõl a dolgokról beszélt Orbán Viktor 20. évértékelõ beszédében.

Jól sikerült ez a nyolc év, jobban, mint ahogy vártuk"

– értékelte a 2010 óta tartó kormányzást Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a Várkert Bazárban tartott 20. évértékelő beszédében.

Időarányosan talán előrébb is vagyunk, mint ahogy elterveztük"

– fogalmazott a kormányfő, kiemelve, hogy 10 év alatt egymillió munkahely létrehozását vállalták, és már 736 ezernél tartanak. Orbán Viktor köszönetet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek is, úgy fogalmazott: a magas gazdasági növekedés miatt nyugdíjprémiumot fizethettünk a nyugdíjasoknak, ez már tavaly karácsonykor megtörténhetett.

"A teljes foglalkoztatottságot céloztuk meg, valamint azt, hogy kiszabadítsuk a családokat a devizahitelek csapdájából. Azt reméltük, hogy emelkedő pályára állítjuk a gazdaságot, arra viszont nem számítottunk, hogy az életformánk – amelyben a kultúra, a sport és a művelődés mindig nagy szerepet játszott – ilyen gyorsan regenerálódik" – tette hozzá.

A sportolóink száma több mint kétszeresére emelkedett, másfélszeresére nőtt a színházba járók száma, lassan megtelnek a mozik is. A magyar nép, minden megrázkódtatás ellenére, kultúrnép maradt – fogalmazott.

Abban hiszek, hogy a családok tartják meg gerinc módjára az egész országot. Hiszek abban, hogy aki gyermeket vállal, azt támogatni kell. Abban hiszek, hogy az édesanyákat becsülni és tisztelni kell. Abban hiszek, ha így teszünk, mi, magyarok a Kárpát-medencében nem kevesen, hanem többen leszünk”

– fogalmazott. Majd hozzátette: "A családokat támogatni, a nemzeti identitást megtartani – ez a jövő, és ez a jövő a miénk lehet” – fogalmazott.

Orbán kiemelte: "még mindig nem értünk a munkánk végére, van még abból bőven". Mint fogalmazott, azt kívánja Magyarországnak, soha rosszabb nyolc éve ne legyen. A kormányfő értékelése szerint az ország már jobban teljesít, de még nem úgy, ahogy tehetsége alapján képes lenne.

Nekünk Magyarország az első"

– hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök. Elmondta: "a magyar modell nem azért működik, mert az ország vezetői hisznek benne. A magyar modell azért sikeres, mert magyarok milliói hisznek benne. Amikor meghirdettük, még kevesen voltunk, de ez lépésről lépésre megváltozott, és a reményből végül hit lett” – tette hozzá.

A kormányfő úgy fogalmazott: "mi nem csak polgári, de nemzeti kormány is vagyunk". Azt is kiemelte, hogy Magyarország mára jócskán felértékelődött, "hírünk, ismertségünk, befolyásunk nagyobb, mint azt az ország mérete vagy a gazdasági súlyunk indokolná". Szavai szerint Magyarországon "süllyesztőbe került az euróblabla, a liberális szépelgés, a korrekt semmit mondás".

Budapesten a világos beszéd a divat, Budapesten azt akarjuk mondani, amit gondolunk, és azt akarjuk cselekedni, amit kimondunk"

– jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: szenvedélyesen szeretjük Magyarországot, és készen állunk, hogy mindent megtegyünk érte, ez különbözteti meg a Fidesz-KDNP-t a többi párttól.

A kormányfő az ellenzékről szólva megjegyezte: állapotukat látva nem mindig hisz a szemének, értékelése szerint Magyarország ennél többet érdemel. "Van olyan ellenzéki párt Magyarországon, amely a migrációs krízisben azzal áll elő, hogy az iszlám az emberiség utolsó megmentője".

Nem csoda, ha az országban nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat van"

– vélekedett a miniszterelnök.

Orbán Viktor azt is leszögezte: "azok vagyunk, akik azt gondolják, hogy Európa utolsó reménye a kereszténység".

Az illegális bevándorlásról szólva, a miniszterelnök elmondta: a legtöbb német nagyvárosban a született németek visszaszorulóban vannak, a bevándorlók először mindig a nagyvárosokat foglalják el. Ez az a jövő, ami Németországban már a jelen, a NATO-jelentések szerint 2020-ig hatvan millió ember indul meg Európa felé – közölte.

Ha a több száz millió fiatalnak megengedik, hogy meginduljon észak felé, akkor Európára óriási nyomás nehezedik majd. Ha minden így folytatódik, Európa nagyvárosaiban muszlim többség lesz”

– hangsúlyozta a miniszterelnök.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kerítés megépítésével, a jogi és fizikai határvédelemmel, a rendőrök példamutató helytállásával Magyarország sikeresen megvédte déli határait, stabilan állunk a lábunkon.

Nyugatról azonban veszély fenyeget"

– mondta. A kormányfő szerint a veszélyt brüsszeli, berlini és párizsi politikusok "hozzák a fejünkre", azt akarják ugyanis, hogy Magyarország is vegye át az ő politikájukat, "azt a politikát, amely bevándorlóországgá tette őket, és megnyitotta az utat a keresztény kultúra hanyatlása és az iszlám térnyerése előtt".

Most az a "divatos nóta" – folytatta –, hogy azért kell hozzájuk hasonlóvá válni, mert ez így szolidáris. Ezért világosan ki kell jelenteni: Magyarország azokkal a nyugat-európai emberekkel és vezetőkkel szolidáris, akik meg akarják menteni hazájukat, a keresztény kultúrájukat – mondta Orbán Viktor.

Nem fogjuk tétlenül nézni, hogy vannak, akik a Soros-terv végrehajtásán mesterkednek, és ha kell, egyre erősebb jogi fegyvereket vetünk majd be"

– jelentette ki a kormányfő. Orbán Viktor első lépésként hivatkozott a Stop Soros törvénycsomagra, kifejtve: a migrációval és migránsokkal való foglalatosságot nemzetbiztonsági engedélyhez kötik, a migránsbarát nem kormányzati szervezeteknek (NGO) szánt külföldi támogatás egy részét átirányítják a határvédelemre, teljes pénzügyi átvilágítást rendelnek el, s akik nem hagynak fel a veszélyes terveikkel, azokat egyszerűen kitiltják, "legyenek bármilyen hatalmasok vagy gazdagok".

Harcolni fogunk a nemzetközi arénában is"

– emelte ki, jelezve: hétfőn átadja az Európai Tanács soros elnökének azt az európai törvényjavaslatot, amely megoldhatja az európai határok légmentes védelmét.

Orbán Viktor az ENSZ migrációs tervezetével kapcsolatban elmondta: az ENSZ el akarja fogadtatni azt az álláspontot, amely szerint a bevándorlás kedvezően járul hozzá Európa gazdasági fejlődéséhez.

Az ENSZ szerint biztonságos és szabályozott migrációs útvonalakat kell létrehozni Európában"

– fogalmazott, majd kijelentette: Magyarország nem zavart elméjű emberek országa, értjük, hogy Soros György emberei már az ENSZ-hez is befészkelték magukat. Soros nemcsak velünk, hanem az angolokkal, Trump elnökkel és az izraeliekkel is tengelyt akasztott. A téma minden esetben ugyanaz: a migráció elfogadtatása” – mondta Orbán Viktor.

De nem vagyunk egyedül, meg fogjuk fékezni Soros György tervét, ha lesz elég szövetségesünk, sikerrel is járunk”

– jelentette ki.

Az ellenzékről szólva a miniszterelnök kijelentette: "elnézve az ellenzék kampánynyitóit, a kampányban a valóság befogja a száját. Ma Magyarországon a Fidesz-KDNP politikai ellenfelei nehéz helyzetben vannak” – fogalmazott.

Az ellenzék nem állt az ország mellé a legfontosabb kérdésekben. Kihátráltak a kötelező kvótákkal kapcsolatos népszavazásból, nem támogatták az alkotmánymódosítást, valamint letagadták a bevándorlást és a Soros-tervet. Ezt a magyar emberek tudják, ezért van reménytelen helyzetben a magyar ellenzék”

– hangsúlyozta.

Orbán kijelentette: mi emlékezzünk arra, hogy nekünk a választás ünnep, hiszen magyarok milliói várták, hogy a szovjet megszállás után végre szabadon választhassanak.

Õrizzük meg a közös döntés szépségét”

– mondta Orbán Viktor.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére