Orbán kétszer ütötte ki a brüsszelitákat két óra leforgása alatt. Megköszönte az értékes észrevételeket azoknak, akiknek meg lehetett, elfogadta a vitára vonatkozó invitálásokat a vitaképes európai képviselőknek, a Magyarországra durván támadókkal szemben viszont nem ismert kíméletet.

Elmondta, hogy nem akarja minősíteni, de azért megvan a véleménye azokról a magyarokról, akik Brüsszelben támadnak a magyarokra.

Megismételte a bevándorláskérdésben képviselt hajlíthatatlan magyar álláspontot, világossá téve Soros brüsszeli hívei előtt, hogy a migránsok nem Magyarországra akarnak jönni, hanem Magyarországon keresztül Ausztriába, Németországba, Svédországba tartanak. Ezért

Megrótta az európai baloldalt, hogy ne kövesse a régi kommunista taktikát, amit mi magyarok viszont nagyon is jól ismerünk. Az európai baloldal fel akarja szalámizni a néppártot, ezt a néppárt nem hagyhatja. 

Az uniós forrásokkal kapcsolatban határozottan elmondta: az a pénz

A nettó befizetők is keresnek rajta, „önök is haszonélvezői a kohéziós politikának”. Ezért 

A diktatúravádakról pedig elmondta, hogy 30 éve van a politika élvonalában, ebből 16 évet ellenzékben töltött. Amikor vesztett, nem ült be igazgatótanácsba, nem ment el az üzleti világba, nem tartott jól fizető előadásokat, hanem továbbra is harcolt az emberek bizalmáért a parlamentben és az ellenzéki padsorokban. A liberálisok szoktak azzal érvelni, hogy ha nem ők győznek, akkor megszűnik a demokrácia. Orbán hite szerint ekkor is lehet ragaszkodni a demokráciához, csak ezt a liberálisok illiberálisnak szokták titulálni és elítélik. 

Orbán viszont úgy látja, hogy a megfejtés jóval egyszerűbb:

A demokráciát valójában a liberálisok kérdőjelezik meg.