Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Olasz poggyászfosztogatókat buktatott le a magyar rendõrség

Bertha László

2018.11.10. 08:23

Olasz poggyászfosztogatókat buktattak le a magyar rendõrök - közölte a rendõrség szombaton az MTI-vel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata közleményében azt írta, hogy a közelmúltban a sajtóban több helyen megjelent, hogy a Róma-Budapest között közlekedő repülőkön is történt poggyászfosztogatás. A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói csütörtökön Rómában az érintett járatra feladtak egy bőröndöt, amelyben készpénzt helyeztek el, feljegyezve a bankjegyek sorozatszámát. Budapesten a rendőrök azt tapasztalták, hogy a pénzt valaki ellopta, de a repülő lepakolását végző munkásoknál nem találtak bűncselekményből származó értékeket.

Közben a járat három utasa feljelentést tett, mert a feladott bőröndjeiket felforgatva, illetve nyitva kapták meg. A rendőrök megállapították, hogy valakik kilenc csomagot is felnyitottak, és felmerült a gyanú, hogy a bűncselekmény nem a járat érkezésekor, hanem korábban történt.

Az RRI haladéktalanul felvette a kapcsolatot az olasz hatósággal, amelynek tagjai intézkedés alá vonták a budapesti járat olasz rakodóit és megtalálták náluk a magyar rendőrök által a bőröndbe helyezett készpénzt, valamint egyéb értéktárgyakat.

Az ORFK kiemelte: az RRI a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren alkalomszerűen tapasztalható poggyászfosztogatások számának alacsonyan tartása érdekében 2018-ban több mint ötezer csomagrakodást kísérte figyelemmel. Azt írták, hogy „ezen ellenőrzéseknek vannak látható és vannak operatív elemei”.

Mivel a reptéri poggyászfosztogatás nemzetközi jelenség, a rendőrség továbbra is azt tanácsolja az utasoknak, hogy műszaki cikkeket, készpénzt, ékszereket ne hagyjanak feladott poggyászukban. Ezeket akár az utolsó pillanatban is vegyék ki onnan, ha kiderül, hogy a csomagjukat nem vihetik fel a fedélzetre, hanem a repülőgép rakterébe kerül.

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Bukik a baloldali szlovén kormány: lemondott a miniszterelnök

A baloldal szerint átmeneti kormányt kellene létrehozni, míg az ellenzéki jobboldali pártok új választásokat szeretnének.

Egymáshoz is tisztességtelennek látszanak a liberálisok, akik választást akarnak nyerni

Egymáshoz is tisztességtelennek látszanak a liberálisok, akik választást akarnak nyerni

Lakner Zoltán politológus, a 168 Óra korábbi főszerkesztő-helyettese Facebook oldalán vonja kétségbe volt munkaadója tisztességét ki nem fizetett járandóságai miatt. Ezt írja:

Varga Judit: eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje

Varga Judit: eljött a keresztény-konzervatív zöld politika ideje

A miniszter a neves Politico magazin európai kiadásában közölt véleménycikket.

Migrációs kockázatok: 21. századi afrikai epidémiák a népvándorlás tükrében

Migrációs kockázatok: 21. századi afrikai epidémiák a népvándorlás tükrében

Miközben a Hupej tartománybeli Vuhan városból származó koronavírus gyors terjedése elborzasztja a világot, az afrikai „csöndes gyilkosok” legalább ekkora vészt jelentenek a migráción keresztül.

Adventi vásár januárban? Nem, ez egy forraltbor-fesztivál!

Adventi vásár januárban? Nem, ez egy forraltbor-fesztivál!

Óbudán forraltbor-fesztivált tartottak a hétvégén, megnéztük, milyen volt!

Kormányfői megemlékezés és gyertyagyújtás Auschwitz-Birkenau felszabadításának 75. évfordulóján

Kormányfői megemlékezés és gyertyagyújtás Auschwitz-Birkenau felszabadításának 75. évfordulóján

Orbán Viktor ma délután számos ország állam- és kormányfőjének társaságában részt vesz az Auschwitz-Birkenau német koncentrációs tábor felszabadításának 75. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen, és gyertyát helyez el a birkenaui áldozatok emlékművének magyar nyelvű táblája előtt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére