Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Németh Szilárd: a baloldal ott „üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri”

888.hu

2022.05.29. 10:00

A baloldal most is a multik oldalára állt és ott „üti-vágja a rezsicsökkentést, ahol csak éri” – hangsúlyozta Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlési képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 

A politikus emlékeztetett: a magyar emberek 2013-ban, majd a 2014-es, a 2018-as és a 2022-es választáson is megvédték az idén 10 éves rezsicsökkentést.
Elmondta, a Gyurcsány-kormány, illetve már előtte a Horn-kormány az összes rezsiszolgáltatót külföldi kézbe juttatta. A cégek a rezsicsökkentés ellen bírósághoz fordultak, amely 2013 februárjában nekik adott igazat, az akkori baloldal – ami gyakorlatilag ugyanaz, mint a mai baloldal – „hangos tapsolása mellett” – fogalmazott Németh Szilárd.
Felidézte, hogy ez volt az az időszak, amikor a parlamentben meghozták azokat a döntéseket, amelyekkel végül meg tudták védeni az első rezsicsökkentést, és meg tudták alapozni az újabb rezsicsökkentések végrehajtását.
Ehhez az kellett, hogy két és félmillió magyar ember az aláírásával határozottan kiálljon a rezsicsökkentés mellett – emelte ki.
„Már a kezdet kezdetén támadták a rezsicsökkentést, és ez azóta is így van; egyetlen rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedést sem szavaztak meg.”
– jelentette ki Németh Szilárd.

 

Egyedül a Fidesz, és egyedül Orbán Viktor miniszterelnök képes arra, és nekünk van egyedül akaratunk arra, hogy ezt a rezsicsökkentést fenntartsuk.”

– fogalmazott.

Hangsúlyozta: Magyarországnak meg kell védenie a magyar családokat, ezért döntött úgy a kormány rögtön az első ülésén, hogy létrehoz egy honvédelmi alapot, és egy, a rezsicsökkentés megvédését szolgáló alapot. Hozzátette: az alapokat azért hozták létre, hogy a magyar családokat megvédhessék azoktól a káros hatásoktól, amelyeket a háború és az elhibázott brüsszeli döntések okoznak.
Úgy fogalmazott, a családoknál marad az az extraprofit, amelyet egyébként az energiatermelők és a szolgáltatók „zsebre vágnak”.
Németh Szilárd kiemelte: a szomszédban dúló háború rendkívül megviselte a világgazdaságot, különösen az európai gazdaságot.

Oroszország energia-nagyhatalom, és kapcsolata van vele egész Európának. Ezt mintha nem értenék Brüsszelben; már a szankciók hatodik fordulójánál tartunk, amelynek az lenne a lényege, hogy embargót hirdetnek az orosz kőolaj ellen – fejtette ki.
„Ez elképzelhetetlen, teljesen padlóra küldené a magyar gazdaságot, teljesen lehetetlenné tenné a rezsicsökkentés fenntartását.” – fogalmazott.
A rezsicsökkentés következtében a kiskereskedelmi mutatók, a gazdaságba invesztált pénz is megnőtt, és megnőtt például az állampapír-vásárlás is, ami segíti a magyar költségvetést – mutatott rá az országgyűlési képviselő.

 

A rezsicsökkentésnek nemcsak szociális dimenziója, hanem nagyon erős gazdaságélénkítő hatása is van; a pénz oda kerül, ahol hasznosul, és nem oda, ahol eltüntetik – mondta.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Csaknem kéttucat migráns halt meg Líbia partjainál

Huszonkét mali migráns, köztük három gyermek vesztette életét Líbia partjainál – közölte kedden a bamakói vezetés.

Foglalkozunk nőügyekkel: Amikor a szülés trauma

Foglalkozunk nőügyekkel: Amikor a szülés trauma

A 888 podcastjának vendége: Bálint Katica, a Bábakalács születésház bábája.

Rövid zuhany, „dog hug”, hulahopp verseny – Nyugat-Európa készül a télre

Rövid zuhany, „dog hug”, hulahopp verseny – Nyugat-Európa készül a télre

Az Oroszország elleni szankciók eddig csak pofán csapták az európai liberális politikusokat, de ez várhat a félmilliárdos lakosságra is, ha a vezetők nem szedik össze magukat végre.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére