Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Nagy az igény a családvédelmi akcióterv támogatásaira

Tóth Dalma

2019.07.05. 17:35

Továbbra is nagy az érdeklődés a családvédelmi akcióterv hétfőn életbe lépett négy támogatására – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin az MTI-nek azt mondta, naponta mintegy kétezren intéznek ügyet a családvédelmi akciótervhez kapcsolódóan a kormányablakokban és járási hivatalokban.

Az egyik kereskedelmi bankban már meghaladta a százat a legfeljebb tízmillió forintos, kamatmentes, szabad felhasználású babaváró támogatás folyósítása – hangsúlyozta. Hozzátette: a bankok a rendelkezésükre álló időnél hamarabb, átlagosan három nap alatt bírálják el az igényléseket. Kiemelte, a bankok visszajelzése szerint a babaváró támogatás esetében a legtöbben a maximális összeget igénylik.

Fotó: AFP

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy aki várandósan igényli a babaváró támogatást, az igényléssel párhuzamosan rögtön benyújthatja a visszafizetés felfüggesztésére vonatkozó kérelmet is.

A babaváró támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása 2022. decemberig érhető el – idézte fel. Kitért arra is, a négy támogatásról most egy újabb tájékoztató kisfilmet készítettek. Emellett a felmerülő kérdésekre a hét minden napján 24 órában ingyenesen hívható 1818-as kormányzati ügyfélvonalon kaphatnak választ az érdeklődők, a csalad.hu oldalon pedig általános tájékoztatás található az akcióterv egyes elemiről – fűzte hozzá Novák Katalin.

A családvédelmi akcióterv négy eleme – a babaváró támogatás, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó kamattámogatott kölcsön használt ingatlanra és a kibővített jelzáloghitel elengedés – hétfőn lépett életbe. Ezekkel együtt elindult a falusi csok is, amely majdnem 2500 településen segíti a lakásvásárlást és -felújítást.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére