Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Mindenki Török Gábora

888.hu

2015.11.18. 11:39

Az SZDSZ-tõl eljutni a Jobbikig szép kis pálya. Ezt még Csintalan Sándor is megirigyelné.

A hirado.hu közölt egy elemző írást az elemzőről. Török Gábor mindig is szerette magát független politológusnak lefesteni. Ennek ellenére 1998 és 2000 között az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja mellett működő Politikai Szakértői Intézet vezetője volt, és koordinátorként felügyelte „A korszakváltás programja” című liberális pártprogramot. Később ez alapján kampányoltak Bajnai Gordonék is.

Török Gábor jól építette ki kapcsolatait a gazdasági életben is. Ügyfelei között szerepel Csányi Sándor, az OTP elnöke is. Csányit 2010-ben választották meg az MLSZ elnökének, Török pedig először a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Társadalmi Elnökségének, majd 2013-tól az MLSZ női bizottságának tagja lett. 2015-ben a Szövetség elnökségi tagjai közé választották.

Többen úgy gondolják, hogy Török Gábor sikeresen építette fel magának azt a közéleti pozíciót, amelyben az elemzés bárkinek eladható termékké vált, főleg aki fizet érte.

A híresztelés, mely szerint Török Gábor kapcsolatban áll a Jobikkal még 2010-ben terjedt el. Akkor folyamatosan olyan dolgokról beszélt, amelyeket később a Jobbik meg is fogadott. A hirado.hu megkereste a párt elnökét is. Vona Gábor pedig azt mondta, hogy Török Gáborral évek óta találkozik és az ország aktuális politikai vitáiról beszélgetnek. Vona egyébként többször elmondta, hogy tiszteli Török Gábor alaposságát és szerinte a legfüggetlenebb és legjobb elemzéseket ő írja Magyarországon.

Ennek ellenére Török Gábor még mindig kényszeresen ragaszkodik ahhoz, hogy független politikai szakértő. Egyesek szerint erre pedig azért törekszik ennyire, mert a közéletben ez fizet a legjobban. Kritikusai szerint legalábbis a függetlenség látszatát használja ki akkor, amikor pénzért majdhogynem bárki szolgálatába elszegődik.

Török Gábort mi is felkerestük. A 888.hu-nak megerősítette, hogy időként találkozik Vona Gáborral, azt azonban tagadta, hogy a radikális pártnak pénzért tanácsokat ad. Kiemelte azt is, hogy 2010 óta nem áll egyetlen politikussal sem tanácsadói kapcsolatban. Viszont háttérbeszélgetéseket folytat szinte mindegyik párt képviselőivel.

(hirado.hu)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére