Talán nincs veszélyesebb annál, amikor valamit magától értetődőnek veszünk. Pár éve, tőlünk nem is olyan távol még háborút vívtak, Európa nagyvárosai pedig terrormerényleteknek estek áldozatul. Hiába látunk és hallunk nap mint nap rengeteg szörnyűséget, ez az „úgyis csak mással történhet meg” attitűd mindenkiben mélyen gyökeredzik. Nem is lehetne talán máshogy, különben minden a félelemről szólna, az örökös gyanakvásról és rettegésről. A koronavírus ezt az attitűdöt zavarta most meg. A mindennapjaink megszokott működése felborult, a természetesnek vett szabadságunk csorbult, mindenki a saját bőrén érezte, milyen sebezhető is a világunk. Az első próbát kiálltuk, de még nem dőlhetünk hátra, hiszen nincs vakcina. A szerencsésebbek már kimerészkedhetnek, de az óvatosság, a gyanakvás ott lesz minden mozdulatban, a felszabadultság még várat magára. Matematikusoktól virológusokig azt jósolja mindenki, de talán a józan ész is ezt mondatja: új időszámítás következik, már semmi nem lesz ugyanolyan, mint k.e., korona előtt volt. Fel kell készülnünk arra, hogy ez a mostani nem volt más, mint egy bevezető, századunk tartogat még pár világjárványt és krízist, ami átrendezheti a megszokott rendet. Hogy a krízist ki hogyan éli meg, ki hogyan változik benne, az annyiféle lehet, ahányan vagyunk, de velünk együtt alakul a világunk is, a politika természetében is ott van a változás, a kérdés most az: Hogyan, milyen irányba?

Ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég Alapítvány jogi szakértője szerint alapjaiban kell újragondolnunk a mindennapjainkat.

„A politikának – különösen Nyugaton – gyökeresen kell újraértelmeznie a természet, a környezeti viszonyok és társadalmaink kapcsolatát, az ember és az emberi élet kereteinek, miliőjének összefüggésrendszerét. Egyszóval: a számukra fontos dolgok, a ránk ható jelenségek összhatásának kérdését a környezetben.

A politikának mostantól fel kell hagynia a hitegetéssel, a polgárokhoz szóló hamis ígéretek kecsegtetésével; a politika nem keltheti többé azt az illúziót, hogy egy vagy két programpont, egy-két dolog megváltoztatása megoldást jelent majd az elkövetkező évek, évtizedek várható kihívásaira. A politika nem állíthatja többé azt, hogy néhány jól hangzó lépéssel, törvényhozási döntéssel megválthatjuk a következő nemzedékek számára a biztos jövőt. Az elkövetkező, újfajta politika valójában a régi gyökerekhez való visszatérést kell, hogy jelentse: az intézmények helyett legfőképpen az emberek, a népek, nemzetek akaratának szabad érvényesülését, a tiszta lelkiismeretből adódó, isteni természethez való közeledés szabadságának feltétel nélküli biztosítását.”

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szintén a nemzetek megerősödését, a nemzeti politizálás előtérbe helyeződését várja a pandémia után. Szerinte újabb lendületet kaphatnak a „nemzetek Európájában” gondolkodó kormányok.

„Ugyan a járványnak még nincsen vége, de az már világosan látszik, hogy egy más világban fogjuk majd magunkat találni, ahol a korábbiaknál sokkal fontosabb lehet az állami szerepvállalás, felértékelődnek a nemzetállamok, illetve az országok közötti regionális együttműködések. Ez már a 2015-ös bevándorlási hullám után is megfigyelhető volt, a mostani járvány pedig tovább növeli az ez iránti társadalmi igényt.

Mindez egy komoly változást jelent a világrend tekintetében, amelynek a mostani járvány csak egy újabb eleme, ami bizonyos folyamatokat felgyorsít. Míg korábban a globalizált világban lépésről lépésre leépültek a nemzetállamok intézményei, a határvédelem, az állampolgárok ellenőrzése másodlagossá vált, de miután a bevándorlás hatására már megindult egy ellenkező irányú változás, a mostani járvány ezt a trendet tovább erősítheti, így tovább erősödhetnek azok az intézmények, amelyeket a liberális globális folyamatok fokozatosan leépítettek a korábbi évtizedekben.”

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a globalizmus és annak mindenhatóságába vetett hit valóban súlyos sebet kapott, de a vele kéz a kézben járó internacionalista liberalizmus már eddig is olyan sok területen alakította át a nyugati világ működését, hogy egyik hatása sem fog egyik napról a másikra szétporladni.

„Súlyos sebet kapott a globalizmus mindenhatóságába vetett hit, ahogyan az emberi jogi fundamentalista doktrína is. Előbbi azért, mert »nyílt terepen«, a gyakorlatban kiderült, hogy éppen a lokális erők, az államok gyorsabb és hatékonyabb válaszokat tudnak adni egy világjárványra, mint a behemót föderális vagy szupranacionális struktúrák. Még a szavakban mindig nemzetköziséget hirdető nyugat-európai vezetők sem »várták« be, hogy mit tesz az ENSZ vagy az EU, hanem azonnal saját államszervezetük veszélyhelyzeti mechanizmusait léptették életbe.”

A koronavírus okozta világjárvány nemcsak a nemzeteknek, de minden egyes ember számára krízist jelentett, megbomlott a mindennapok ismert menetrendje, ami biztosnak tűnt, bizonytalanná vált. Értve a helyzet súlyát, elfogadtuk a holnap szabályait, amik a tegnaphoz viszonyítva alapjaiban rengették meg a megszokott világunkat, aminek fugája a – magától értetődő – szabadságunk. Az ilyen időkben a stabilitás felértékelődik. Egy stabil rendszer meg tudja védeni az övéit, a pandémia pedig világossá tette: volt, aki csak stabilnak mutatta magát.

Deák Dániel szerint Európa országai már sokszor álltak próbatétel előtt, ami a politikai stabilitást illeti.

„Az európai politika változása mellett szintén fontos hatása a járványnak, hogy még inkább felértékelődik a politikai stabilitás szerepe. A 2008-as gazdasági világválság félrekezelése, a 2015-ös tömeges bevándorlási hullám begyűrűzése, a Brexit folyamatának elhúzódása, a spanyol belpolitikai válság eszkalálódása csak néhány olyan példa, amely komoly próbatétel elé állította Európa országait az elmúlt bő egy évtizedben, és rávilágított arra, hogy Európa egy része a politikai, gazdasági és társadalmi stabilitás hiányától szenved. E három terület szorosan összefügg egymással, hiszen politikai stabilitás nélkül nem lehet sikeres gazdaságpolitikát folytatni, átalakítani a gazdaság szerkezetét, míg a gazdasági fejlődés és stabilitás elengedhetetlen a stabil társadalomhoz.

A politikai stabilitás jelentette magabiztos politikának köszönhetően Magyarországot sokkal jobb állapotban érte a mostani válság, mint a 2008-as globális gazdasági válság, amikor a politikai instabilitással és a Gyurcsány-kormány elhibázott politikája miatt már eleve gyengélkedő gazdasággal rendelkező hazánk elsőként fordult az IMF-hez és más nemzetközi szervezetekhez segítségért. Az elmúlt tízéves stabil kormányzás felhalmozási időszak is volt, így egy ilyen kiinduló helyzetből sokkal könnyebb a válság politikai és gazdasági kezelése. Mindezt az emberek is érzik a saját bőrükön, hiszen míg 12 éve megszorítások tucatjait vezette be a balliberális kormány, addig a nemzeti kormány most gazdaságélénkítő lépésekkel válaszol a gazdasági kihívásokra.”

A krízis mindig megmutatja az emberek igazi arcát, Szánthó Miklós szerint viszont azt is, hogy ilyenkor vagyunk igazán képesek a közérdek védelme érdekében félretenni az egyéni érdeket.

„A veszélyhelyzetek és más különleges jogrendek életbe léptetése pedig politikai szempontból megdöntötte az emberi jogok korlátozhatatlanságába vetett modern, liberális hitet. Valamennyi országban, ahol rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak a járvány megállítása, kezelése miatt, egyben alapjogokat – gyülekezési jog, mozgásszabadság, tulajdonjog stb. – korlátoztak vagy függesztették fel ideiglenesen azok gyakorlását. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a veszély elmúltával ne állnának vissza e jogok. Azt azonban igen, hogy bebizonyosodott: ha a társadalmat veszély fenyegeti, akkor az egyéni érdekek matematikai összhalmazánál többet, magasabbat jelentő közérdek védelme érdekében a közösség elfogadja, hogy az állam valódi szuverénként cselekedjen. Ez pedig a liberális individualizmus igencsak szembeötlő kritikája.”

A szabadság – mint korunk egyik legfőbb értéke –, ha kell, félretehető, de fel nem adható. Míg egy veszélyhelyzetben, a nagyobb jó érdekében képesek vagyunk csorbítani, de az öncélú korlátozásoknak gátat kell szabni, azokat még csírájában kell elfojtani.

Ifj. Lomnici Zoltán szerint sem az ember, sem a természet nem vonható öncélúan, a hajszolt célok érdekében uralom alá.

„A következő évtizedek politikájában a nemzeteken kívüli vagy azok feje felett intézményesített struktúrák nem alakíthatnak ki újfajta totalitarizmust. Itt elég, ha a WHO-ra vagy az egyes uniós szervekre gondolunk, és láthatjuk, hogy nem pusztán egy-egy intézmény jelenti a megoldást a politika újszerű kihívásaira. A növekedés és a hatékonyság mutatóinak hajszolása helyett minden felelős politikai vagy gazdasági döntéshozónak be kell látnia, hogy sem az ember, sem a természet nem vonható öncélúan, a hajszolt célok érdekében uralom alá. Hannah Arendt szerint a természet hangja mindig a szükségszerűség nyelvét beszéli, nem pedig a szabadság nyelvét – vagyis nem meríthető ki a puszta végtelenségig, a döntnökök akarata és korlátlan döntési szabadsága révén.

A keresztény apologetikából ismerhetjük meg az első megállapítást arról, hogy az univerzum finomhangoltságának oka: vagy fizikai szükségszerűség, vagy véletlen, vagy tervezettség. A második állítás: az ok nem fizikai szükségszerűség, és nem véletlen. Harmadszor: tehát az univerzum finomhangoltságának oka a tervezettség.

Mindennek a fő üzenete: sem az ember, sem a politika nem tervezheti, szabhatja újra öncélú módon a természetet. Annak ugyanis békében – a saját természetes létezésében nyugton hagyva –, csakis bölcsen és nem elvakultan, a nemes célok érdekében vehetjük hasznát. Mi csak a saját jövőnket, az utánunk érkezők jövőjét tervezhetjük – ez legyen az új politika vezérszava!”