Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Migránsvízumot akarnak a bevándorláspárti erõk Brüsszelben

Bertha László

2018.11.16. 15:53

A bevándorláspárti brüsszeli erõk mindenképpen át akarják erõltetni az Európai Parlamentben a migránsvízum bevezetését - jelentette ki Gál Kinga fideszes EP-képviselõ.

Annak ellenére, hogy az Európai Parlament egyszer már leszavazta a migránsvízum bevezetésére vonatkozó javaslatot, a baloldali bevándorláspárti erők elérték, hogy a jelentés újra bekerül egy parlamenti bizottság, majd decemberben a plenáris ülés elé – közölte a politikus.

Ennek elfogadása azt jelentené, hogy a migránsok egy harmadik ország konzulátusán is igényelhetnének olyan vízumot, amivel ellenőrzés nélkül az EU területére léphetnének – ismertette Gál Kinga, majd hozzátette, hogy

ezt az elfogadhatatlan őrültséget határozottan ellenzi a Fidesz-KDNP.”

A politikus elmondta, hogy a javaslat szerint a migránsvízum kiadásának nem lenne feltétele annak megvizsgálása, hogy a kérelmező valóban jogosult-e a védelemre, vagy csak gazdasági bevándorló. Mert a vizsgálatot csak abban az országban kellene elvégezni, ahová a vízummal belép az EU területére.

Ez újabb lehetőséget adna a bevándorláspárti erőknek, hogy még több migránst hozzanak be Európába – fűzte hozzá.

Gál Kinga szerint a Fidesz-KDNP eddig is küzdött és ezután is küzdeni fog a migránsok betelepítése ellen. Ugyanakkor abban reménykednek, hogy a 2019-es EP-választások olyan új többséget eredményeznek a strasbourgi testületben, amelynek köszönhetően megakadályozhatóak az ilyen és ehhez hasonló veszélyes kezdeményezések – jelentette ki a fideszes politikus az MTI beszámolója szerint.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Karikó Katalin kapja idén Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalin kapja idén Szeged díszpolgári címét

Karikó Katalint jelölte Szeged város idei díszpolgárának, a kutatónő elfogadta a felkérést és személyesen veszi át az elismerést a város napján, május 21-én – tájékoztatta Szabó C. Szilárd, az önkormányzat sajtófőnöke kedden az MTI-t.

Visszapillantó

Visszapillantó

Drámai nap van mögöttünk. Emlékeztünk történelmi és személyes tragédiára egyaránt, s nem hagytak bennünket faképnél a mai események izgalmai sem. Olvassák át, mi történt ma.

Újabb rémhír a szállodák, éttermek nyitvatartásáról

Alaptalan, felelőtlen rémhír, hogy Magyarországon Pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és éttermeknek.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Részletes leírás ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére