Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Merkely: Bármelyik vakcinát adják, el kell fogadni!

MTI, 888.hu

2021.04.12. 12:00

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk.
A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjában nyilatkozva.
Merkely Béla hangsúlyozta: számos olyan tragédiáról hallott, amikor valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust, és „szörnyű vége lett a történetnek” – írja az MTI.
Kiemelte, az első oltásnak van a legnagyobb szerepe, ugyanis
az első oltás után nagyjából két héttel alakul ki az immunitás, és lesz közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben.
Ezt követi a második oltás, amely egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyag mennyiségét.
Az egyetem rektora kiemelte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra.
Hozzátette, a két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek.
Ahhoz, hogy a járványadatok tartósan alacsony számokat mutassanak, és „nyugodt nyarunk” legyen, legalább ötmillió embert kellene beoltani – tette hozzá.
Merkely azt is elmondta, hogy
a harmadik hullámot okozó brit variáns nemcsak hatékonyabban fertőz, hanem súlyosabb eseteket is okoz, és a fiatalokat sem kíméli,
ezért is fontos, hogy mindenki jelentkezzen az oltásra.
A beszélgetést vezető Áder János hangsúlyozta, hogy „nem lehetünk elég hálásak” azért az emberfeletti erőfeszítésért, amelyet az egészségügyben dolgozók nyújtottak a járvány alatt.
Hozzátette, a lakosság azzal tud a legtöbbet segíteni nekik, ha beadatják az oltást. A köztársasági elnök többször hangsúlyozta az oltásra szóló regisztráció fontosságát.
Nem bújhatunk el a vírus elől, de az oltással nyerhetünk ellene!”
– jelentette ki az államfő, aki a Merkely Béla által elmondottakat úgy összegezte: „Regisztrálni, regisztrálni, regisztrálni, utána pedig elfogadni a felkínált oltásokat!”

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére