Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megyékből vármegyék lesznek, egyszerre tarthatják az önkormányzati és az EP-választást

888.hu

2022.06.21. 20:40

Két ponton módosíthatja az Országgyűlés az Alaptörvényt, miután a Fidesz frakcióvezetője ma egy módosító javaslatot terjesztett be. A Kocsis Máté által jegyzett módosító javaslat alapján ezentúl öt évente, egy időben tervezik megrendezni az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat, a magyar közigazgatás alapvető egységeit ezentúl a „megye” helyett a „vármegye” elnevezés illeti meg.

 

A módosítás második része nem előzmény nélküli, hiszen már az Alaptörvény megalkotása idején, 2011-ben felvetődött, hogy ismét visszavezessék a történelmi hagyományainknak megfelelő, és 1949 előtt hivatalosan is alkalmazott „vármegye” elnevezést – írj az Origo. Ez akkor végül még nem került be az új alkotmányba, most azonban megvalósulni látszik

A vármegye kifejezés a magyar demokrácia nemzeti karakterét erősíti.”

 

A Fidesz frakcióvezetője a törvényjavaslat indoklásában kifejtette, a megyék elnevezése a magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel változik meg, hiszen a közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak.

A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg.

A javaslat indoklása úgy fogalmaz, „ A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.”

Vármegyéből megye, kormánymegbízottból főispán

A közigazgatási terminológia történelmi kifejezéseinek rehabilitálása nem idegen a Fidesz-KDNP kormányoktól. Ahogy arról a Népszava cikke alapján az Origo is beszámolt, a kedden benyújtott költségvetési törvénycsomag egyik módosító javaslata szerint a „kormánymegbízott” elnevezés helyett ismét bevezetnék a „főispán” elnevezés használatát.

 

A Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett javaslat indoklás szerint a főispán elnevezést a történelmi hagyományok tisztelete és újjászületés jegyében vezetnék be.

„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Az európai országok esetében is számos példát találunk korábbi korokba visszanyúló kifejezések modern kori használatára.”
– fogalmazott a módosító indoklásában a pénzügyminiszter.

Az említett módosításokhoz hasonló volt az, amikor az egykori Kúria 2012-ben visszakapta eredeti elnevezését, miután 1949-től egészen odáig a Legfelsőbb Bíróság nevet viselte.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Az Európa-ligában folytatja az FTC

Az Európa-ligában folytatja az FTC

A Ferencváros hazai pályán 3-1-es vereséget szenvedett a Qarabagtól a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának keddi visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel alulmaradt a párharcban.

Nagyon komoly kockázatokkal járhat a zaporizzsjai atomerőmű lövetése

Nagyon komoly kockázatokkal járhat a zaporizzsjai atomerőmű lövetése Ukrajna orosz csapatok kezére került déli részén – jelentette ki kedden Petro Kotyin, az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat vezetője.

A baloldal nem érzi, hogy mikor kéne abbahagyni

A baloldal nem érzi, hogy mikor kéne abbahagyni

Tünciket szerveznek mostanában. Van, hogy kétnaponta. A hiba csupán annyi, hogy ezekre senki nem kíváncsi.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére