Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megtelhet a főváros turistákkal az ünnepi hétvégén

888.hu

2021.08.16. 21:00

Utána is fontos cél, hogy fellendüljön Budapest idegenforgalma – mondta a magyarnemzet.hu oldalon hétfőn megjelent interjúban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója.

 

Guller Zoltán hangsúlyozta, hogy a sikeres oltási kampánynak és a digitalizációnak köszönhetően a szálláshelyek kihasználtsága Magyarországon magasabb, mint a környező államokban, de a főváros bajban van a külföldiek elmaradása miatt.

Miközben Budapesten a szálláshelyek hatoda ki sem nyitott erre a nyárra, a telítettségük mindössze 30 százalékos, míg vidéken a szobák 70 százalékát foglalták el vendégek”

– tette hozzá.

Az MTÜ vezetője szerint a belföldi vendégek menthetik meg a főváros idegenforgalmát, és ebben a nagyszabású állami ünnepség is segíthet.

A kormány – mint mondta – régóta tervezett már több napos ünnepséget az államalapítás tiszteletére, és ennek a járvány enyhülésével elérkezett az ideje.

A rendezvények hírére csaknem 40 százalékkal nőtt az előzetes szobafoglalások száma, 56 százalékuk belföldről érkezett”

– fogalmazott.

Guller Zoltán abban bízik, hogy a nemzeti ünnepet követő programok is hozzájárulnak majd a fővárosi idegenforgalom bővüléséhez. Várakozása szerint a nemzetközi eucharisztikus kongresszus, a vadászati világkiállítás, az MTV Europe Music Awards, a Bocuse d'Or európai döntője a légi forgalmat, vagy a szállodahajók népszerűségét is fellendíthetik.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére