Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megint lehetnek szabad vasárnapok

888.hu

2016.10.26. 08:58

Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést tartalmaz az a törvénymódosító javaslat, amelyet a KDNP az év végéig a parlament elé terjeszt.

Még idén a parlament elé terjeszti a kisebbik kormánypárt azt a törvényjavaslatot, amely a vasárnapi boltzár eltörlése után történt egyeztetéseink alapján készült. Harrach Péter pártelnök úgy tájékoztatott, a tervezet elemei még változhatnak, azonban biztos, hogy december végéig kezdeményezni fogják a kiskereskedelmi dolgozók érdekében, hogy a jövőben törvény biztosítson havonta két szabad vasárnapot, illetve azt, hogy vasárnaponként ne lehessen nyolc óránál többet dolgozni az áruházakban – írja a Magyar Idők. 

Azzal riogattak, hogy munkahelyek szűnnek meg, ám fizetésemelés lett a vége

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke, Bubenkó Csaba támadja a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Szavai szerint a munkaadói szervezet a vasárnapi boltzár bevezetése előtt is azzal riogatott, hogy több tízezer ember kerül majd utcára, és súlyos veszteségek érik a nagy cégeket, miközben ebből semmi nem valósult meg, ráadásul azóta elismerték, hogy gazdasági számítások sem támasztották alá akkori érveiket. 

Az Auchan üzletlánc kedden bejelentette: novembertől másfél milliárd forintot fordít béremelésekre, az átlagosan 14 százalékos emelés 5400 alkalmazottat érint.

(Magyar Idők)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére