Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Elhunyt Falus Ferenc

888.hu

2022.06.02. 10:40

Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos. 

 

Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A volt tisztifőorvos múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték – írta meg a vg.hu.

Falus Ferenc mentősként kezdte pályafutását. Később tüdőgyógyászként dolgozott az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett. 1995-ben alakult Magyarországi Otthonápolási és Hospice Egyesület első elnöke volt, majd 2001 decemberétől 2007-ig a Nyírő Gyula Kórház főigazgatójaként dolgozott, ahol létrehozta az ország első játékszenvedély-betegeket gyógyító osztályát.

2007-ben vette át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését, három évig dolgozott ebben a pozícióban, majd felmentették tisztségéből.

 

Az Együtt-PM főpolgármester-jelöltje volt a 2014-es önkormányzati választáson.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

Rossi kapitány: Hatalmas eredmény a csapatnak, a magyar futballnak és persze nekem is

Marco Rossi szövetségi kapitány hatalmas eredménynek tartja, hogy a magyar labdarúgó-válogatott pénteken 1-0-ra legyőzte a német csapatot és benn maradt a Nemzetek Ligája élvonalában.

Szalai Ádám gólját és a lipcsei magyar sikert méltatja az európai sportsajtó

Szalai Ádám gólját és a lipcsei magyar sikert méltatja az európai sportsajtó

A keresztvizet is leszedte a helyi sajtó a német labdarúgó-válogatottról, miután a Nemzetek Ligájában, Lipcsében 1-0-ra kikapott a magyaroktól. A mieinket azért nem dicsérték agyon, de sokatmondó, hogy a Kicker osztályzatai alapján a hazaiak legjobbja a kapus, Marc-André ter Stegen volt, míg a mieink közül Gulácsi Pétert, Szalai Ádámot és Szoboszlai Dominiket látták a legjobbnak. A nemzetközi sajtó Szalai parádés sarkazásos gólját emelte ki, illetve azt, hogy Magyarország – az olaszok elleni meccs függvényében – bejuthat a sorozat négyes döntőjébe.

Karácsony és Fegyőr a focisikerből is levenné sápot

Karácsony és Fegyőr a focisikerből is levenné sápot

A nagyszerű lipcsei győzelem után Karácsony Gergely és Fekete-Győr András megint olcsó népszerűséget keres a Facebookon.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére