Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Megduplázódtak a kutatás-fejlesztési források az elmúlt évtizedben

888 - MTI

2020.12.03. 13:07

A hazai k+f ráfordítások összege évek óta emelkedik, tavaly minden eddigi értéket meghaladva 702 milliárd forint hasznosult ezen a területen, ami több mint kétszerese a 2010-es költéseknek – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb összegzése szerint

csak 2019-ben 48 milliárd forintos volt a bővülés.

A kutatók létszáma pedig egyetlen év alatt mintegy 2500 fővel növekedett – írják a közleményben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte:

„A kormány célja, hogy a kutatás-fejlesztési ráfordítás GDP-hez viszonyított aránya 2020-ra elérje az 1,8 százalékot.

A folyamatosan bővülő forrásmennyiség és az elmúlt időszak k+f+i rendszer egészét ösztönző intézkedései, támogatásai alapján e törekvés teljesíthető.”

Tavaly az összes hazai k+f ráfordítás mintegy háromnegyedét vállalkozások használták fel. A legnagyobb mértékben, a megelőző évhez képest ötödével az egyetemek forrásai növekedtek, több mint 16 milliárd forinttal. A KSH-jelentés szerint a kutatói létszám bővülése kétharmad-egyharmad arányban oszlott meg a piaci szereplők és a felsőoktatás között – hangsúlyozta az ITM.

A tárca tájékoztatása szerint a folytatásban további előrelépésre lehet számítani, hiszen az Innovációs és Technológiai Minisztérium kezdeményezésére a kutatási, fejlesztési és innovációs célú költségvetési támogatások éves szintje idén 43 milliárd forinttal emelkedett. A hazai tudományos teljesítmény jelentős része a tavaly szeptemberben létrehozott Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) köthető. A kormány 2021-től 22 milliárd forint többletforrást biztosít az ELKH számára a kutatóintézet-hálózat működtetéséhez, bér- és infrastruktúra-fejlesztéshez.

A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló kutatás-fejlesztési bértámogatás a járványhelyzetben közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához járult hozzá, összesen több mint 17 milliárd forinttal.

A nemzetgazdaság számára különösen ígéretes tématerületek hazai szakmai műhelyeit összefogó Nemzeti Laboratóriumokban a jelentős globális problémákra választ adni képes kompetenciák fejleszthetők. A kormány tizenhét nemzeti laboratórium és egy kutatólaboratórium kialakítását, működésének megkezdését idén 14 milliárd forinttal támogatja a kutatási eredmények társadalmi, gazdasági és környezeti hasznosítása érdekében – olvasható a közleményben.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018-ban megkezdte a teljes hazai kutatás-fejlesztési és innovációs struktúra stratégiai alapokon nyugvó átalakítását.

Magyarország az innovációs teljesítményt mérő Globális Innovációs Index idei rangsorában 131 vizsgált ország között a 35. helyen szerepel.

Régiós összehasonlításban hazánkat egyedül Csehország előzi meg. A kormány azon dolgozik, hogy Magyarország a jelentős innovátorok közé lépjen előre – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére