Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már mindenhol jelen van a vírus az országban

888.hu - MTI

2020.11.22. 16:45

Magyarországon szétterjedt a koronavírus, a vasárnapi adatok szerint a települések kilencven százaléka érintett – mondta az országos tisztifőorvos az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Müller Cecília hangsúlyozta: ennek megfelelően kell viselkedni, hiszen potenciálisan bárki, bárhol az országban fertőzhet és fertőződhet.

Ezért kell viselni a maszkot, betartani a kijárási tilalmat, a távolságtartást, és minden olyan jogszabályt vagy ajánlást, amelyet korábban megfogalmaztak

– hívta fel a figyelmet.

A járványügyi adatok tendenciáját kiegyensúlyozottnak nevezve elmondta: az elmúlt 24 órában 4320-szal nőtt a fertőzöttek száma, akikkel együtt ma Magyarországon 174 618 pozitív esetet tartanak nyilván a járvány kezdete óta.

Az elhunytak száma szombaton is magas volt, a 111 halálos áldozat – jellemzően idős, krónikus beteg – átlagéletkora 76 év körül alakult, mint a héten szinte minden nap. Azonban hozzátette: fiatalok és középkorúak is meghalnak a betegségben vagy azzal összefüggésben.

Csak az elhunytak mindössze hét százalékánál nem tudnak semmilyen alapbetegséget megállapítani – jegyezte meg Müller Cecília.

Az országos tisztifőorvos szerint bizakodásra ad okot, hogy nem növekednek tovább a fertőzésszámok, de korai még bármiféle következtetést levonni, hiszen a védelmi intézkedések bevezetését követően körülbelül két hétre van szükség, hogy látni lehessen annak eredményeit.

Hangsúlyozta: minden intézkedés azt a célt szolgálja, hogy tudjuk élni az életünket, tudjunk munkába járni, és ne kelljen további szigorításokat, a környező országokhoz hasonló drasztikus intézkedéseket bevezetni.

Közölte: az elmúlt napon 7278 embert ápoltak kórházban, közülük 618-an voltak lélegeztetőgépen, ami azt mutatja, hogy továbbra is nagy teher hárul az egészségügyre.

Müller Cecília beszámolt arról is, hogy pénteken elindult a szociális intézményekben a tesztelés, az egészségügyi dolgozókat, a pedagógusokat és a bölcsődei dolgozókat pedig hétfőtől kezdődik szűrni. Az egészségügyi intézményekben a dolgozók maguk meg tudják szervezni egymás tesztelését, oda csak az antigén alapú teszteket szállítják ki, a többi helyen szűrőcsapatok végzik a mintavételt.

Az országos tisztifőorvos fontosnak nevezte a kiszűrt pozitív esetek elkülönítését, hogy ők már ne terjeszthessék tovább a betegséget. Elmondta: a fertőzésen korábban átesetteknél is lehet pozitív az antigén teszt, de ez nem újrafertőződést jelent, és a háziorvos tudni fogja, mi ilyenkor a teendő.

Kitért arra is: az oktatási-nevelési intézményekben a járási hivatalok népegészségügyi szakemberei által végzett járványügyi vizsgálat dönti el, hogy milyen korlátozó intézkedéseket kell helyben bevezetni.

Az oltóanyagról szólva Müller Cecília elmondta:

alapos és szigorú feltételrendszere van annak, hogy egy vakcina a piacra kerüljön.

Magyarországon az oltásbiztonság garantálja azt, hogy megtartsuk azt a rendkívül nagy járványügyi előnyünket a világgal és Európával szemben is, hogy gyermekeinket tizenkétféle betegség ellen kötelező védőoltásokkal immunizálni, és ezen túl is rendelkezésre állnak más választható védőoltások – mondta az országos tisztifőorvos.

Hangsúlyozta: két alapvető tulajdonságot – a hatásosságot és a biztonságosságot – garantálni kell ahhoz, hogy forgalomba kerülhessen egy vakcina. A Magyarországra érkezett orosz oltóanyagnál jelenleg a dokumentációs anyag átvizsgálása folyik – mondta.

Kiemelte, hogy csak olyan oltóanyagot tesznek a lakosság számára elérhetővé, amely hatásos és biztonságos.

Megjegyezte: a kormány három gyártónál már 12 millió oltóanyagot kötött le. Müller Cecília kiemelte: a vakcinák különböző technológiával készültek, és a járványügyi szakemberek tájékoztatása alapján az emberek majd eldönthetik, hogy melyikkel szeretnék beoltatni magukat.

Nem az számít, hogy honnan jön, milyen nemzetiségű a fejlesztés, hanem hogy milyen eredményeket produkál – mondta az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília szerint a védőoltások már bizonyítottak: Romániában és Ausztriában kanyarójárvány is van, ami Magyarországon a védőoltások miatt nem fordul elő.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére