Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Már a kezdetektől a föderalizmus és a szuverenitás szembenállása jellemzi az uniót

Bertha László

2019.09.05. 16:35

Az Európai Unió múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó projekt keretében ezúttal az „alapító atyák” szellemiségét járta körül legfrissebb elemzésében az Alapjogokért Központ.

„Az »alapító atyák« kora: kezdettől fogva jelen volt az Európai Egyesült Államok víziója” címet viselő, sorozatban immáron a harmadik részelemzésében Fricz Tamás, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója arra hívja fel a figyelmet, hogy a második világháború utáni években az európai egységet és békét megteremtő föderalizmus irányába mutatott a korszellem, és már az alapításkor is egymással két versengő nézőpont volt jelen.

Fricz Tamás

Az egyikbe olyan típusú politikai és közéleti személyiségek tartoztak, akik már létükben és beállítottságukban is szupranacionális irányvonalat képviseltek, nemzeti kötődésük kevésbé volt lényeges, inkább világpolgárok voltak

– olvasható az elemzésben, mely a másik csoportot a következőképpen jellemzi:

A másik csoportba a meghatározó nyugat-európai országok vezető politikusai, miniszterelnökei, külügyminiszterei stb. sorolhatók, akik szintén föderalisták voltak, azonban, mint választott politikusok, elsősorban a saját országuk jólétéért voltak felelősek.

Fricz Tamás álláspontja szerint a két csoport közti konfliktus már a kezdetekkor jelen volt az európai integráció történetében. Az Európai Szén- és Acélközösség (ESZAK) idején Jean Monnet a Főhatóság élén mindent meg is tett azért, hogy egyből föderális, nemzetek feletti kormánnyá avanzsálja az általa vezetett szervezetet, ezt megakadályozták a tagállamok vezetői, és ellensúlyként létrehozták a Miniszterek Tanácsát.

A konfliktus tehát a kezdetektől beépült az unió szervezetébe, ha tetszik lelkébe, s ha valami, akkor talán éppen e két elv, a föderalizmus és a szuverenitás szembenállásával jellemezhető leginkább, a mai napig az Európai Unió, mint sajátos, egyszerre nemzeti és nemzetek feletti képződmény

– áll az Alapjogokért Központ elemzésében, amely szerint emellett az unió létének megértéséhez a globális erőközpontok akaratát és szándékait is figyelembe kell venni, hiszen a XX. század elejétől kezdve megszerveződött egy (elsősorban angol és amerikai) gazdasági-pénzügyi elit, amelyik célul tűzte ki egyfajta világkormányzás és világtársadalom megvalósítását, főként angolszász irányítással.

Az Európai Unióban napjainkban is jelentkező konfliktusok kapcsán Fricz Tamás megjegyzi, nem elhanyagolandó tény, hogy az unió nem alulról (bottom up), a társadalmak és állampolgárok felől, hanem felülről (top down), az elitek által létrehozott nemzetközi szerveződés:

Ennélfogva észre kell vennünk, hogy az unió olyan – mondjuk így – születési rendellenességgel küszködik, amit a mai napig nem sikerült orvosolnia.

Fricz úgy véli, hogy ha a föderalizmus erőltetése helyett a nemzeti szuverenitásra és nemzeti identitásra épülő, konföderatív uniót volnánk képesek megteremteni, akkor fenn lehetne tartani az európai együttműködést.

Amikor föderalisták és szuverenisták vitájáról beszélünk, e mögött valójában többről van szó: az unió széthullásáról, végletes kiüresedéséről, vagy megmaradásáról és megerősödéséről

– olvasható az elemzés összegzéseként.

Új törésvonalak határozzák meg a politikai frontvonalakat

Ennek kiindulópontja, hogy a 2019-es EP-választás merőben új lehetőségeket indított el, valamint új forgatókönyveket vázolt fel a politikai térképen. Az újonnan megjelenő törésvonalak sok tekintetben felülírják a régieket (pl. a hagyományos bal-jobb ellentétet), így azok más dimenzióban értelmezendők. Új politikai koordinátarendszerben kell tehát gondolkodni a továbbiakban, melyben a globalista-lokalista, föderalista-szuverenista tengelyek mentén alakulnak a frontvonalak, [...]

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére